Hírek

Támogatják a hatóságok a fiatal vállalkozókat – cél a tisztességes vállalkozói kultúra terjesztése

„Megéri tisztességesen vállalkozni. Nem az a lúzer, aki betartja a szabályokat” – ezt üzenték a fiatal vállalkozóknak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vezetői Budapesten, a Fiatal Vállakozók Hetén tartott kerekasztalbeszélgetésen.

15. alkalommal rendezte meg a Fiatal Vállakozók Szövetsége (FIVOSZ) a Fiatal Vállakozók Hetét. Az országosan több városban zajló eseménysorozat budapesti állomásán a FIVOSZ többek között kerekasztalbeszélgetést szervezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vezetőinek részvételével „a játék szabályai – határok és hatóságok” címmel.

Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese a tisztességes piaci versengés előnyeit és legfontosabb jogi elvárásait ismertette az eszmecserén. A GVH vizsgálataiért felelős vezető kiemelte: a versenyszabályok betartása a legjobb döntés mind társadalmilag, mind az adott cég szempontjából.

Mint mondta: „A jogkövetés mindig kifizetődő, hiszen egy kartellbírság, az imázsvesztés és a közbeszerzésekből történő kizárás több évre hazavághatja a cég működését és lerombolhatja addig felépített munkáját. Megéri „tisztán” működni” – hangsúlyozta Bak László.

A GVH elnökhelyettese rámutatott: „Nagyon fontos, hogy már a vállalkozók fiatal generációjában tudatosuljon: a vállalkozások közötti verseny tisztasága nem csupán társadalmi elvárás, hanem a cég érdeke is. A torzításával ugyanis a vállalat elszakad vásárlóinak igényeitől és a jótékony késztetéstől az innovatív fejlődésre, a lebukás pedig hatalmas bírságokat és jelentős piacvesztést eredményezhet számára. A racionálisan gondolkodó vállalkozók ezért hamar belátják: nem az a lúzer, aki betartja a szabályokat” – összegezte gondolatait Bak László.

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a partnerség, a közös gondolkodás fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Kiemelte: „Büszke vagyok rá, hogy a Nébih nem csupán kiemelten hasznos, de segítő hatóságként is él a köztudatban. Egy olyan összetett és érzékeny területen, mint az élelmiszerlánc, ahol egy hiba végső soron akár az emberi életet is veszélyeztetheti, elengedhetetlen a biztonságos működéshez az egyértelmű szabályrendszer."

"Az előírások tehát nem csupán a tisztességes vállalkozók, hanem a fogyasztók érdekeit is szolgálják. A fiatal vállalkozók számára is fontos, hogy szánjanak rá időt, ismerjék meg saját tevékenységük kereteit. Ugyanakkor ne felejtsék el, semmi sincs „kőbe vésve”, javítani, jobbá tenni a tapasztalatok alapján szinte mindig lehet, amihez „csak” párbeszéd kell. Erre a közös gondolkodásra, a gyakorlati tapasztalatok adta ésszerű, jobbító javaslatokra a Nébih szakemberei mindig nyitottak” – hangsúlyozta Oravecz Márton.

A GVH és a Nébih vezetői egyetértettek abban, hogy hosszú távon megéri tisztességen vállalkozni. Ezért arra buzdították az eseményen résztvevőket, hogy tartsák be a jogszabályokat, illetve becsüljék meg az ügyfeleiket, fogyasztóikat.

agrotrend.hu / GVH – Nébih

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés