Hírek

Szeretetvendégség az eucharisztikus kongresszus előtt

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitása előtti napon Budapesten a II. János Pál pápa téren hatszáz rászorulót, hajléktalan embereket, szegény családokat, időseket, menekülteket látott vendégül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és segítő szervezetei, az Agrárminisztérium és a honvédség támogatásával.

Ugyanezen a napon minden hazai egyházmegyében vendégül látták a szegényeket, összesen mintegy ötezer embert. „Jézus tápláló szeretetét szeretnénk megtapasztalni” – hangzott el a budapesti vendégség előtt a Ferences Szegénygondozó Nővérek köszöntőjében, írja a Magyar Kurír.

A rendezvényen részt vett és együtt evett a rászorulókkal Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Nagy István agrárminiszter és Szabó István honvédelmi államtitkár, valamint Berta Tibor tábori püspök, aki köszöntőt és asztali áldást mondott. Az ebéd alapanyagait az Agrárminisztérium ajánlotta fel, a Honvédelmi Minisztérium állította fel a sátrakat, és ők főzték meg hatalmas kondérokban a babgulyást. A desszert a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus süteménye volt, Karl Zsolt cukrászmester receptje alapján.

Fotó: Magyar Kurír

Különleges látványban volt része szeptember 4-én délelőtt a II. János Pál pápa téren járóknak: szerzetesnővérek és -testvérek sürgölődtek rendi viseletükben, más önkéntesekkel együtt már reggel óta, hogy a helyszín készen álljon a vendégek fogadására. A kongresszus karitatív munkacsoportja a Ferences Szegénygondozó Nővérek irányításával szervezte meg az agapét, elsősorban szerzeteseket vontak be a felszolgálásba, de sokan voltak a Katolikus Karitász tagjai és más szervezetek képviselői is a segítők között, valamint tizenöt cserkész is közreműködött, az ő feladatuk az volt, hogy a családok gyerekeit szólítsák meg, foglalkozzanak velük. Az ebéd előtt, a vendégek érkezése alatt élő zene, színdarab szórakoztatta a jelenlévőket: a Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai színjátszócsoportja Szent Antal számára címmel misztériumjátékot adott elő, a Jászok Együttes és Kéry János zongoraművész a zenéről gondoskodott.

A rászoruló vendégek mindegyike valamely segítő szervezettel érkezett: a ferences nővéreken kívül Teréz anya nővérei, a Szent Erzsébet Karitász Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Csak Egyet Szolgálat, a Sant’Egidio közösség és a Jezsuita Menekültszolgálat tagjai kísérték gondozottjaikat, barátaikat. Szép volt látni, hogy senki nem volt egyedül, mindenki mellett ott ültek régi kedves ismerősei, barátai a különböző szervezetektől, közösségektől. Igazi örömünnep volt, jó társaságban, szép napsütésben, hangulatos háttérzenével.

Fotó: Magyar Kurír

Hajós Ágnes ferences szegénygondozó nővér elmondta, hogy az egyházmegyék egy időben tartották meg a szeretetvendégségeket, olyan meghívottakkal, akikkel az év többi napján is kapcsolatban vannak a segítő szervezetek. Szerették volna megmutatni az Egyház karitatív arcát. „Olyan jó látni az örömöt az emberek arcán! Pedig ezek az emberek sok nehézséget hordoznak” – fogalmazott.

„Nekünk, ferenceseknek különösen fontos, hogy testvérek vagyunk, és nem föntről szeretnénk lehajolni a szegényekhez, hanem ott lenni közöttük. És ezt most maximálisan megélhettük, együtt vagyunk, együtt ülünk az asztalnál” – hangsúlyozta, és hozzátette, hogy több intézményükből is érkeztek vendégek az alkalomra és olyanok is, akik meg szokták keresni őket ügyes-bajos dolgaikkal. „Van, akinek csak jó szóra van szüksége” – mondta.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója is örömét fejezte ki a jól sikerült összefogás kapcsán. A vendégek máshoz vannak hozzászokva, nagyon hálásak voltak a kedves kiszolgálásért. Szép volt, hogy bíboros atya és mások, így a karitászos munkatársak is leültek enni a rászorulókkal együtt: ez nem csak egy tál étel volt, hanem megmutatkozott mögötte a szeretet, a törődés – mondta.

Michels Antal józsefvárosi plébánossal és Teréz anya nővéreivel sok szegény, hajléktalan ember érkezett az ebédre, akik elmondták, mennyire jól érezték magukat. Hozzátették, hogy ott lesznek a zárómisén, és nagyon várják a pápát. „Ahogyan járkál az emberek között, olyan érzésem van, mintha mindenki nagypapája lenne” – fejezte ki véleményét Ferenc pápáról az egyik fiatal férfi. Tóni atya úgy érzi, a kongresszussal a Jóisten valami nagy dologra készül, valami fontos kezdődik, és különösen boldog, hogy testvéri összefogásban valósult meg ez az ebéd a minisztérium segítségével. Kifejezte reményét, hogy lesz folytatása is a nagyobb ünnepekkor.

A vendégek között járva elégedett, vidám arcokat láttam, a ferences nővérek minden asztalhoz többször is odaléptek mosolyogva, kérdezgették, ízlett-e az ebéd, hogy érzik magukat. A babgulyás nagy sikert aratott, sokan dicsérték, csakúgy, mint a finom süteményt. Sok asztalnál élénk beszélgetés alakult ki, hiszen a közös étkezés jó alkalom arra, hogy mint egy családi asztalnál, a vendégek megosszák egymással örömeiket, bánataikat, történeteiket. A keresztények nagy családja ült itt egy asztalnál, szegények és jómódban élők között erősödött a kapcsolat, a barátság. Valaki a hajléktalan barátjával beszélgetve sorolta, mit kell vásárolnia majd számára a közértben. Jó volt hallani, hogy a kapcsolatok a szeretetvendégség után sem érnek véget, hanem állandó törődéssel segítik a szegényeket.

„A jó szó mindennél többet ér” – hangsúlyozta, mintegy megerősítve Ágnes nővér szavait az egyik asztalnál Ibolya, aki fiával és unokáival együtt érkezett az agapéra, akiket nehéz körülmények között nevel. A Máltai Szeretetszolgálat asztalánál az egyik hölgy, a szervezet otthonának lakója az ebéd végén felállva, hangosan énekelte el a hálaadó imát az ebédért, jó hangosan, hogy mindenki hallja, kinek is kell hálát adniuk. Igaza volt, ez a testvéri közösség, közös étkezés csakis Isten ajándékaként valósulhatott meg.

agrotrend.hu / Magyar Kurír

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés