Hírek

Szerényebb ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok

Egyre többen keresik a sajátmárkás termékeket.

Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok – derül ki az MTI által készített körképből. A Tescóban most átlagosan 6100 forintot hagynak ott egy-egy vásárlásnál a vevők, az elmúlt időszakban körülbelül 15 százalékkal nőtt a vásárlások összege úgy, hogy közben eggyel kevesebb termék van a kosárban – közölte a vállalat az MTI-vel.

A vásárlók egyre többször a sajátmárkás vagy az olcsóbb termékeket választják. A korábbinál „fogékonyabbak” az akciókra is, a Tesco klubkártyás forgalma, amelyen keresztül a promóciók nagy részét biztosítják, 70 százalékkal nőtt az idén.

Fotó: Adobe Stock

A Penny tájékoztatása szerint idén októberben árbevételük 34 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban, az értékesített áruk mennyisége ugyanakkor 9,8 százalékkal csökkent. Az utóbbi négy hétben az értékesített mennyiség csökkenése már csak 7,5 százalék volt, ami a vállalat értékelése szerint azt jelenti, hogy a nehezén túl vannak.

A Penny szintén arról számolt be, hogy újabban a sajátmárkás termékeik felkapottabbak, emellett a fogyasztók nagyobb figyelemmel fordulnak a promóciós termékek felé. Az áruházlánc aktuális akcióiban szereplő árucikkek érezhetően nagyobb számban fogynak.

Az Auchan az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az élelmiszerek esetében néhány kategóriát leszámítva nem tapasztal csökkenést a volumenben, sokkal inkább a termékek közötti átrendeződés figyelhető meg. Az áruházlánc az ünnepi szezonban nem számít mennyiségi csökkenésre, az ársapkás termékek kétszámjegyű volumennövekedése húzza az eladásokat – emelték ki.

A Spar eddigi tapasztalatai szerint egyes termékkörök esetében a vásárlók a közepes árkategóriájú termékekről az alacsonyabb árkategóriájúakra tértek át, és megnőtt a sajátmárkás termékek iránti érdeklődés. Az áruházlánc sajátmárkás termékeinek forgalmi részaránya az elmúlt hónapokban 25-ről 30 százalék körülire nőtt.

agrotrend.hu / Store Insider

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés