Szakmádnak rendületlenül

Kronológiai sorrendben így festenek az események és intézkedések: A koronavírus-járvány első hazai regisztrált esetét, március 4-én jelentette be a miniszterelnök. Március 11-én hirdették ki a veszélyhelyzetet és ezzel különleges jogrend lépett életbe. Az első elhunyt betegről március 15-én számoltak be. Március 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus. Március 28-án hirdették ki első ízben a kijárási korlátozást, amit április 9-én határozatlan időre meghosszabbítottak.

Gyorsan csapott le a vírus hazánkra is, ami azonnali és radikális intézkedéseket követelt a kormánytól és mindenkitől, aki a járvány elleni védekezésben vagy az emberi életek megmentésében közreműködik.

Négy hét után és az esetszámokat figyelve kijelenthető, hogy az első rohamot derekasan álljuk. A magyarok többsége fegyelmezetten betartotta a karantén, illetve a távolságtartás egyszerű és alapvető szabályait, amivel a betegség terjedése a leghatékonyabban fékezhető.

A szakmánk sajátossága, hogy amikor az emberek jelentős része otthon van karanténban, valakinek akkor is etetni, itatni, fejni, ápolni, gondozni kell a jószágot. Az állattenyésztésben nincs leállás. Az ilyen fajta munka gondoskodó, felelősségteljesen és hosszútávon gondolkodó embert követel, aki nem ijed meg a saját árnyékától és nem esik kétségbe akkor sem, ha bajba kerül.

Történelmi időket élünk, amikor meginoghat vagy kimozdíthatóvá válik minden, ami eddig szilárdnak és mozdíthatatlannak tűnt. Ezt én új lehetőségnek fogom fel, ami plusz energiákat mozgósít bennem, ám sokan ebben a helyzetben sajnos csak a veszélyt és a rosszat látják. A koronavírus áldozatainak egy része a pánik és félelem uralta rossz pszichikai állapottól és nem a vírustól veszti életét.

Szóval úgy gondolom, hogy ez a rendkívüli helyzet sok lehetőséget is hordoz magában. Aki most a bajok helyett inkább azzal foglalkozik, hogyan tudja úgy megváltoztatni az életét, a munkáját, hogy ilyen helyzetben is életben maradhasson, sőt sikeres legyen, az megtette a legfontosabb lépést a nehézségek leküzdéséhez.

Arra buzdítom ezért a magyar állattenyésztőket és az ágazatért tevékenykedőket, hogy használjuk ki ezt a helyzetet arra, hogy átgondoljuk, hogyan tudunk még jobb gazdák, tenyésztők és még jobb emberek lenni. Nagyon sok mindenben van hova fejlődnünk, ami ráadásul nem kerül pénzbe vagy amihez nem kell anyagi támogatás, „csak” az eddigieknél nagyobb odafigyelés. Igaz ez a termelési, tenyésztési munkafolyamatokra és az emberi kapcsolatainkra egyaránt.

A klasszikust idézve úgy is mondhatnám: Szakmádnak rendületlenül légy híve ó magyar állattenyésztő és az ágazat fényre derül!

Dr. Wagenhoffer Zsombor