Hírek

Stratégiai célú beruházások valósulhatnak meg a magyar agráriumban

Az Agrárminisztérium vissza nem térítendő támogatás formájában segíti a mezőgazdasági termelőket, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait – jelentette ki Nagy István tárcavezető a Magyar Állattenyésztők Szövetségének tisztújító küldöttközgyűlésén, kedden, Herceghalmon.

A miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére és a károk ellensúlyozására a kormány tavasszal intézkedéscsomagot dolgozott ki. A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program keretében a kabinet 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca számára a Gazdaságvédelmi Alapból.

fotó: pixabay.com

Nagy István kiemelte, több mint 800 lótenyésztő nyújtott be támogatási kérelmet kancák vemhesítése után, ezért a nagy érdeklődésre és a visszaosztás elkerülése érdekében 320 millió forintra növelik a nekik jutó összeget. Hozzátette: 6600 darab anyatehén tartó gazda számára az igények alapján több mint 800 millió forintot, a tejhasznú tehenek után 1,7 milliárd forintot, az anyajuhok után pedig mintegy 900 millió forintot fizetnek ki az állattartóknak.  Az ősz folyamán összesen 35 ezer gazdálkodó számára nyújtanak segítséget ezek az Agrárminisztérium rendkívüli támogatásai.  

A tárcavezető kitért arra is, hogy az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában kiemelt figyelmet fordított a minisztérium az állattartó gazdaságok versenyképességének javítására, az állattartó ágazat fejlesztésére, amely célok megvalósításában a Vidékfejlesztési Program (VP) számos pályázati konstrukciója segítette a gazdákat. A támogatott kérelmek száma meghaladja az 1600-at, a lekötött támogatási összeg pedig a 109 milliárd forintot, amelyből csaknem 49 milliárd forintot már meg is kaptak az állattartók a beruházási projektek kapcsán.

Hangsúlyozta: az ágazat szempontjából kiemelten fontos, hogy a fejlesztéseken felül az őshonos és veszélyeztetett állatfajták fennmaradását is segítsük. Ugyancsak kiemelendő a tejágazat számára nyújtott állatjóléti támogatás, amely összesen több mint 51 milliárd forinttal járul hozzá a tejtermelő szarvasmarha, valamint a juh- és kecske ágazat megfelelő működtetéséhez – tette hozzá a miniszter. Kifejtette: 50 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az állattartó telepek fejlesztésének támogatása érdekében augusztus 29-én. A kérelmek benyújtására október 1-jétől lesz lehetőség. Nagy István arról is beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében eddig 1439 milliárd forint kifizetésére vállaltak kötelezettséget. A benyújtott, támogatott kérelmek száma mintegy 200 ezer, és eddig már több mint 734 milliárd forint kifizetése megtörtént.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés