Hírek

Speckó trappistasajtot fejlesztettek Kaposváron

Egészségvédő tejtermékeket fejlesztett ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampusza, valamint a Fino Food Kft.; a felsőoktatási intézmény és a tejipari cég napokban zárult, 1,8 milliárd forintos projektjének eredményeként készülő élelmiszerek jövőre az üzletek polcaira kerülhetnek – tájékoztatott közleményében a MATE.

„A magyarok által leginkább kedvelt tejtermékeket fejlesztették tovább” a három évig tartó, döntő részben európai uniós pályázati forrásból megvalósult programban – idézi az MTI Szommerné Egyed Lindát, a Fino-Food Kft. ügyvezetőjét.

Az együttműködésnek köszönhetően trappistasajtot D-vitaminnal, lizinnel és süngombával dúsítottak, emellett készítettek natúr és gyümölcsjoghurtokat, valamint sajtkrémet is – jelezte a cégvezető, hozzátéve, hogy az új tejtermékek „igazi energia- és immunerősítő bombaként” szolgálják az egészséget.


Fotó: Napi.hu, MATE

Mint írták, a robottechnológián és a precíziós gazdálkodáson alapuló kaposvári fejlesztés az élelmiszerbiztonság szempontjából is kiemelt jelentőségű, továbbá „a szántóföldtől az asztalig szemléletnek” megfelelően a takarmány előállításától a tehénfejési technológián át a tej feldolgozásáig a teljes termékláncot érinti.

Duplázták a K+F forrásokat

A projekt részeként a kaposvári kampuszon fejőrobotos istállót alakítottak ki, takarmányozási kísérleteket folytattak, a beruházások lehetővé tették, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg az állattenyésztésben használt legmodernebb technológiákat.

Gyuricza Csaba, a MATE rektora szerint a projekt szimbolizálja az egyetem legfontosabb célkitűzését, azt, hogy az oktatás piaci és társadalmi igényekhez igazítása érdekében a vállalati partnerekkel szoros együttműködésben fejlesszenek – tájékoztat a közleményben.

Ennek köszönhetően dupláztunk, 20 milliárdról 40 milliárd forintra emeltük a kutatás-fejlesztési programokra fordított források mértékét

– közölte a rektor.

agrotrend.hu / napi.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés