Hírek

Sok szállal kötődik egymáshoz a német és a magyar agrárgazdaság

Németország hagyományosan a legfontosabb gazdasági partner Magyarországnak az agrárterületen is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában Julia Gross német nagykövet asszonyt.

A tárcavezető kiemelte, nagyon fontos és komoly gazdasági együttműködés jött létre hazánk és Németország között, amit szeretnénk tovább fejleszteni. A miniszter arra emlékeztetett, hogy 2022-ben rekordforgalmat ért el mind az agrárexport, mind a Németországból származó termékek behozatala. Hazánk számára kiemelten fontos, hogy Németország milyen irányba tart. Hangsúlyozta, a Közös Agrárpolitika vonatkozásában egy új fejezet kezdődik és olyan fejlesztési irányaink és terveink vannak, amelyek Berlin számára is fontosak. Hazánk történelmi döntést hozott azzal, hogy 80%-ra emeli a nemzeti társfinanszírozást a KAP vonatkozásában.

Élelmiszeripari üzemeket, húsipari feldolgozókat, raktárakat, szárítókat, hűtőházakat, szeretnénk építeni. Ezért kiemelten fontos, hogy az együttműködés kiváló legyen, mert ennek mentén gazdasági partnerségek is kialakulhatnak a két ország között. A technológiai fejlesztések terén és a precíziós eszközök vonatkozásában szeretnénk Németországra támaszkodni – tette hozzá Nagy István.

Fotó: Fekete István

Kifejtette, a fenntartható mezőgazdaság számunkra is létkérdés, de a gazdálkodók érdekeit is szem előtt kell tartanunk. Magyarország egyetért azzal az európai  uniós kezdeményezéssel, hogy csökkentsük a növényvédőszer használatot, annak mértékét azonban meg kell vizsgálni. Hazánk az uniós csatlakozásakor már mérsékelte a kibocsátást és most is van olyan tagállam, amelynél harmad annyit használunk. Az egységes 50%-al történő csökkentés így versenyhátrányba hozná a magyar gazdálkodókat. Elkötelezettek vagyunk a természet megóvása mellett, ugyanakkor a termelők versenyképességét is szeretnénk megvédeni – emelte ki Nagy István. A miniszter elmondta, párbeszédet kell folytatni arról is, hogy minden Európába érkező élelmiszerre ugyan azok a követelmények vonatkozzanak, mint amit az unió a közösség tagjainak előír.

Nagy István kitért az európai sertéspiac helyzetére is, és örömtelinek nevezte, hogy a német vezetés kiemelt figyelmet fordít erre a területre. Hazánkban 80%-os önellátottság van a sertéshús területén, de ugyanakkor importálunk és exportálunk is alapanyagot.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés