Hírek

Sikertörténet az azonnali utalás

A banki átutalásokat megkönnyítő másodlagos azonosítót már több mint 80 ezer ügyfél regisztrálta a bankszámlájához, de több millió ügyfélnek lenne erre lehetősége – derül ki a money.hu szakportál összeállításából.

A portál közleménye kiemeli: új fejezetet nyitott az idén márciusban elindított azonnali fizetési rendszer a mindennapi bankolásban – írja a Világgazdaság.

A rendszerben 5 másodpercen belül megérkeznek a 10 millió forint alatti elektronikus átutalások, és emellett számos szolgáltatás kapcsolódik hozzá, amelyek egyszerűbbé, kényelmesebbé teszik a pénzügyek intézését. Már nem feltétlenül kell tudni a 3×8 számjegyből álló bankszámlaszámokat. Ugyanis azoknak az ügyfeleknek, akik a bankjuknál regisztrálták a másodlagos azonosítójukat – ami lehet e-mail cím, mobiltelefonszám vagy adószám – ezek megadásával is lehet utalni.

A rendszert menedzselő Giro Zrt. adatai szerint március elejétől szeptember elejéig eltelt fél évben több mint 53 millió azonnali átutalás teljesült 7811 milliárd forint értékben. Egy-egy utalás átlagértéke közel 147 ezer forintot tett ki.

Fotó: AFP

Kiemelik, hogy a következő időszakban még nagyobb összegek fordulhatnak meg az azonnali rendszerben: szeptembertől már az úgynevezett kötegelt átutalások is elutalhatóak. Vagyis most már a vállalati számlákról egyszerre több utalást is el lehet küldeni az azonnali fizetési rendszeren keresztül. Például egy cég dolgozóinak fizetését is elutalhatja a rendszeren keresztül elektronikus tranzakció keretében, így a bérek szinte azonnal megérkeznek. Jelezték ugyanakkor, hogy a több ezer vagy több tízezer embernek történő egyidejű utalások továbbra sem az azonnali fizetési rendszeren keresztül érkeznek meg. A Magyar Államkincstárból a nyugdíjak továbbra is az éjszakai utalási rendszeren keresztül jutnak a bankszámlákra.

Az azonnali fizetési rendszer nem csak felgyorsította az átutalásokat, hanem a következő időszakban a mindennapi bankolást, fizetéseket, vásárlásokat megkönnyítő szolgáltatásoknak is teret ad. Így az úgynevezett fizetési kérelem például a rezsiszámlák kifizetésénél válthatja ki a csekket – mondta a közlemény szerint Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés