Hírek

Sikeres az össznemzeti gazdaösszefogás. Heti hírösszefoglaló.

Ezermilliárd forintra pályázhatnak a gazdák, veszik, mint a cukrot a kiváló hazai görögdinnyét, kisebb területen is rekordszintű búzahozam. Heti hírösszefoglaló.

Problémákkal küzdenek a hazai tógazdaságok – Súlyos gondokkal küzdenek országszerte tavasz óta az aszály miatt az úgynevezett völgyzárógátas tógazdaságok – mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

Ezermilliárd forintra pályázhatnak a gazdák – Jelentős, mintegy ezermilliárd forintos keretösszegben már elérhetők azok a pályázok, amelyek az agrárium minden területén hozzájárulnak a termelők és az élelmiszeripar szereplőinek beruházásaihoz. Az évtized végéig minden eddiginél több pénz jut a vidéki térségek és az agrárium fejlesztéseire.

Egyre népszerűbbek az agrárképzések – A nyilvánosságra hozott felsőoktatási ponthatárok alapján idén ősszel 24 százalékkal több új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Míg a tavalyi évben 2616 fő nyert felvételt a jogelőd intézmények valamelyikébe, addig idén 3244 fő érte el a ponthatárokat.

Veszik, mint a cukrot a kiváló hazai görögdinnyét – Igen jó év lehet az idei a dinnyetermesztőknek. 150-160 ezer tonna termésre számítanak. Nemcsak a mennyiséggel, hanem a minőséggel is elégedettek. Mostantól már mindenhol elérhető a Magyarországon termelt görögdinnye. A kamara és a minisztérium is azt kéri, keressük a magyar dinnyét, ezzel is segítve a hazai termesztőket – közölte az M1 Híradója.

Kisebb területen rekordszintű búzahozam – A tavalyival megegyező, 5 millió tonnás lesz az őszi búza össztermése.

Már lehet pályázni a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére – A Vidékfejlesztési Programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére augusztus 2-tól lehet pályázni – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

30 ezer látogatóra számítanak a Farmer Expón – Csaknem 30 ezer látogatót fogadhat a 30. Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás augusztus 17. és 20. között – közölték a szervezők az MTI-vel.

Kedvezőbb kereskedelmi feltételeket hozhat a madárinfluenza-mentes státusz visszanyerése – Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal. 

Meddig terjed a precízió? – A pályázat megnyílásával párhuzamosan ismét a csapból is a precíziós gazdálkodás folyik. E tevékenység azonban nem szabad, hogy a betakarítással véget érjen. A tárolás, értékesítés, szállítás jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. 

A szőlő- és bortermelés részletes szabályairól jelent meg AM rendelet – Megjelent az agrárminiszter 26/2021. (VII. 29.) AM rendelete a szőlő- és bortermelés részletes szabályairól.

Jól teljesít a hazai agrár-külkereskedelem – A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, noha néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva árnyaltabb a kép. Az OTP Agrár szakértőinek friss elemzése rámutat: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.

Nehéz helyzetben a hazai állattenyésztés – Drágult a takarmány, drágul a nyers hús ára is. A termelők az állataikat jelenleg 30-40 százalékkal több takarmányköltséggel tudják csak felnevelni az egy évvel korábbihoz képest, jelenleg tehát nagyon nehéz helyzetben van a hazai állattenyésztés. Ennek ellenére az élő sertés felvásárlási ára nemhogy drágult volna, hanem lényegesen csökkent.

AGRO7 – a hét fontosabb agrárhírei – Rendhagyó híradónkban ezúttal az ötödik alkalommal kiírt Magyarország Legszebb Birtoka díj 24 jelöltjének bemutatkozó kisfilmjét tekinthetik meg. Lezárultak a birtoklátogatások, a közönségszavazás pedig augusztus 9-től indul.

Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem – Újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 11 éves Magyarok Kenyere jótékonysági program, hiszen már több mint százszorosára nőtt a búzaadomány mennyisége az első évhez képest. 2021-ben is több ezer gazda ajánlott fel búzát a rászoruló magyar gyermekeknek és családoknak, amelyet idén augusztus 6-án, Ópusztaszeren ünnepélyes keretek között öntöttek össze.

A magyar méhészek tudása a sikeres mezőgazdaság alapja – A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem – közölte az agrárminiszter szombaton Jászberényben.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés