Hírek

Rengeteg olajat találtak a kakaó országában

Elefántcsontpart 2023-ra jelentős olajkitermelő országgá kíván válni, amit megtámogat egy most feltárt hatalmas olaj- és földgázlelőhely.

Elefántcsontpart nemrég bejelentette, hogy az olasz ENI szénhidrogén-óriás új olaj- és földgázlelőhelyet talált, írta az Origo.

AZ ÚJ FELFEDEZÉS 25 SZÁZALÉKKAL NÖVELI A TAVALY FELTÁRT KÉSZLETEK KAPACITÁSÁT.

Ez a mérték azért jelentős, mert a világ egyik vezető kakaótermesztőjének számító ország 2021 szeptemberében közölte, hogy az ENI új lelőhelyeket tárt fel. Ezek 1,5-2 milliárd hordó kőolajat és 51-68 millió köbméter földgázt tartalmaznak – írja az Africanews. Most ezek a mennyiségek egycsapásra mintegy negyedükkel bővültek.

Fotó: Shutterstock

A keleti partoknál talált, most bejelentett lelőhelyen a kitermelés 2023-ban kezdődhet meg.

Közben Elefántcsontpart elnöke, Alassane Outtara elmondta,ORSZÁGA A KÖVETKEZő ÉVEKBEN JELENTőS OLAJKITERMELőVÉ KÍVÁN VÁLNI.A nyugat-afrikai állam jelenlegi kitermelése igen szerény, mindössze napi 30 ezer hordó körüli.

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés