Hírek

Rendkívül fontos határaink védelme

A kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága – hangoztatta Kontrát Károly és Nagy István az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón, miután találkoztak a térség polgármestereivel.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, jelentősen megnőtt a fertőzések száma. Ebben a helyzetben három feladata van a kormánynak: gondoskodni az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről – írja a kormany.hu.

fotó: Vavári Tamás/MTI

E három feladat egyik legfontosabb eszköze a beutazási korlátozás, amely tavasszal is meghozta az eredményeket és a siker egyik záloga volt. Jelenleg is ez az egyik védvonal, amelyet alkalmazunk a magyar emberek egészségének érdekében – mondta.

Hozzátette: a kormány fontosnak tartja, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa, ugyanakkor azt is fontos, hogy a határmenti településeken élők véleményét megismerje. Ezért tárgyaltak szombat délelőtt a Hegyeshalom környéki települések polgármestereivel.

Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy speciális helyzet alakult ki a határmenti térségekben, hiszen a szigorítással a munkavállalók életében változásokat hoztak.

A tárcavezető is leszögezte: mindenkinek meg kell értenie, hogy a határátlépés szigorításának célja az, hogy a magyar gazdaság működőképes maradjon, a belső élet zavartalanul folytatódjon. A kontaktkutatások azt bizonyítják, hogy külföldről került be a vírus az országba ismét – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a határmentén élők észrevételét meghallgatta a kormány és biztosítja számukra a mindennapos határátlépést.

Részletezte, hogy a harminc kilométeres körzetben élők zavartalanul tudnak minden nap átlépni a magyar-osztrák határon, legyen annak a célja a munkavállalás, vagy a szolgáltatások igénybevétele. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szolgáltatószektor a határmentén működőképes maradjon – mondta.

Hozzátette: egy pénteki kormánydöntéssel lehetővé vált az is, hogy akik gazdasági célból kívánnak Magyarországra utazni akár távolabbi területről, akár nem kapcsolt gazdasági vállalkozás révén is, minden további nélkül bejöhetnek Magyarországra. Az első külföldön végzett PCR-tesztet elfogadják itthon – mondta.

fotó: Vavra Tamás/MTI

Nagy István kitért arra is: a kérésként merült fel a környék polgármesteri részéről, hogy a kormány vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik a harminc kilométeres sávon túl élnek és vállalnak munkát, ők munkavállalói engedély birtokában beléphessenek Magyarország területére.

További kérés, hogy a 150-es úton, a régi rajkai határátkelő nyíljon meg, segítve a mindennapi ingázók közlekedését Magyarország és Szlovákia között. Rajkán mintegy négyezer szlovák állampolgár él, akik naponta ingáznak munkahelyeikre.

Kérésként fogalmazódott még meg az is, hogy 1-es úti hegyeshalmi kishatár szintén 0-24 órában működjön a jelenlegi 5 és 23 óra helyett, emellett az albertkázmérpusztai mezőgazdasági határátkelő is nyíljon meg naponta 2-2 órára, amellyel a betakarítást végzők munkáját könnyítik meg.

Az agrárminiszter, elmondta azt is, hogy szombattól a vámosszabadi határ 0-24 órában működik.

agrotrend.hu / kormany.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés