Hírek

Példátlan, ami a sarkvidéken történik, rendkívüli télre készülhetünk

Szeptemberben az eddigi második legkisebb jégkiterjedést mérték az északi sarki óceánon, októberben azonban már rekord alacsony a jégborítottság, a visszafagyás tehát teljesen más ütemben halad, mint korábban.

Nem kezdett el befagyni az arktikus óceán – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. A rendhagyó jelenségnek akár jelentős következményei is lehetnek az előttünk álló tél szempontjából. A légköri helyzet, a sós víz beáramlása és a jégmentes vízfelszín melegedése miatt olyan folyamatok indultak el, amik még tovább lassítják a jég megjelenését – teszik hozzá.

Az Észak-Jeges-tenger természetes működése szerint március és szeptember között olvad, majd októberben újra gyarapodásnak indul – magyarázta az InfoRádiónak Lakatos Mónika, az OMSZ éghajlati szakértője. Az idén azonban ez nem így történt, sőt, egyes területeken – köztük a szibériai Laptyev-tengeren – be sem indult a folyamat, ami példátlan anomália a modern mérések kezdete óta.

Fotó: MTI

Ennek hátterében – mások mellett – az áll, hogy idén rekord méretű szibériai hőhullámok voltak tapasztalhatóak, például június 20-án 38 Celsius-fokot mértek Verhojanszkban, de a január–okóberi periódusban 4–5 fokkal volt melegebb összességében a területen a szokásosnál, és a tengervíz is 2–3 fokkal lett melegebb. A megfigyelések azt is mutatják, hogy erőteljes sósvíz-beáramlás tapasztalható a régióban, tette hozzá a szakember, és mint ismeretes, minél sósabb a víz, annál hidegebbnek kell lennie ahhoz, hogy a fagyási folyamat beinduljon, és minél vastagabb jégtakaró keletkezzen. A műholdfelvételek szerint egyes napokon azonban – ahelyett, hogy gyarapodna a jég – szinte csökkenés tapasztalható.

Több tanulmány is egyetért abban, hogy a jég hiánya hatással lehet az északi sarkkör mentén, a Földet nyugat–kelet irányban, mintegy 8–11 kilométeres magasságban körülfutó úgynevezett poláris futóáramlásra, amit a hideg sarkvidéki és a melegebb, déli trópusok közötti hőmérsékletkülönbség táplál, és nagyobb időjárási rendszerek kialakulására is lényegi hatással van.

Amennyiben viszont csökken a jégfelszín, a kutatások alapján az áramlás gyengülhet, és ahelyett, hogy megnyugtató kis hullámzású rezonális mozgást mutatna, erőteljes észak–déli irányút produkálhat, amit meridionális áramlásnak neveznek. Vagyis gyakrabban alakulhat ki olyan helyzet, amikor a sarkvidék területéről mélyebbre tör be a hideg levegő, illetve a trópusi vidékekről pedig szokatlan magasságokba a meleg levegő.

Mindez azt jelenti, hogy adott területen gyakrabban fordulnak elő erőteljes szélsőségek. Magyarország esetében ugyan egyelőre nem mutatkoznak jelentős kilengések az időjárásban, viszont Észak-Amerikában már havazik, és a szokásosnál jóval hidegebb van – hívta föl a figyelmet Lakatos Mónika.

A hiányzó jégfelszín az Északi-sarki területeken azonban nem egyik napról a másikra érezteti a hatását, de akár előfordulhat, hogy hosszabb távon, decemberben, januárban a szokásosnál melegebb vagy hidegebb lesz idehaza. A folyamat nincs még kellő részletességgel feltérképezve, ezért fontos figyelemmel kísérni, hogyan reagál a légkör a következő hónapokban.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés