Hírek

Pályázati forrás segítségével fejlesztett a Kal-System Kft.

Pályázati forrásból bővíthette telephelyét a Kal-System Kft. A több mint 300 millió forintos beruházás keretében új csarnokot építettek, vásároltak egy elektromos targoncát, valamint egy hőszivattyút is beszereztek.

A Kal-System Kft. technológiai fejlesztésének támogatására 209,3 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretei között meghirdetett felhíváson. A Széchenyi Terv Plusz projektből egy új csarnokot építettek, mellyel a vállalkozás növelhette kapacitását. A csarnok kiszolgálásra magas emelésű elektromos targoncát vásároltak, továbbá hőszivattyút is beszereztek az iroda fűtésére. Az összberuházás költsége 340 millió forint volt, a támogatáson felüli összeget a cég önerőként biztosította. A beruházást a napokban mutatták be az érdeklődőknek.


Fotó: Márton Anna

A gabonatároló és -feldolgozó rendszerek tervezésével, gyártásával és összeszerelésével foglalkozó cég ügyvezetője, Kalmár József lapunknak kiemelte, hogy nagyon fontos a beruházás, mert a fejlesztés növeli a kapacitásukat, magasabb szintre emeli a raktározásukat. Ezen kívül munkahelyeket is tudtak teremteni Baján és környékén.

– Négy fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, jelenleg 42 munkatárssal tevékenykedünk.

 Cégünk 2006 óta működik, kezdetben még csak ketten dolgoztunk az öcsémmel, de idővel folyamatosan bővítettük a vállalkozásunkat.

A cégünknek van egy kereskedelmi része, egy tervezőcsapata, gyártóüzeme és a kinti szerelésben résztvevő kollégák. A támogatás feltételes rendszere arra vonatkozik, hogy egy pontozás alapján vizsgálják majd a céget a projekt fenntartási időszakában és az elért pontszámok alapján kerül meghatározásra, hogy a támogatás összege átfordul-e vissza nem térítendőbe – mondta a baon.hu-nak Kalmár József ügyvezető.

A támogatásból félkész-készárú raktárat építettek, 1615 négyzetméter alapterületen. A kiszolgálásra magas emelésű elektromos targoncát vásároltak, továbbá hőszivattyút is beszereztek az iroda fűtésére. A projekt tartalmazott egy lemeztáblásító gépet is, ami lehetővé teszi, hogy a lemezeket hengeres formában vásárolják meg, amit később kiterítenek és darabolnak különböző méretekre, annak megfelelően, ahogy a technológia igényli. Ezáltal csökken a lemezhulladék és a termelés költséghatékonyabbá válik.

A Kal-System Kft. jelenleg többségében magyarországi piacokra koncentrál, de vannak referenciái már Horvátországban, Romániában, Moldáviában és Szlovákiában is.

– A családi vállalkozásunk a szülők garázsában indult, később gépműhelyt béreltünk. Ezt követően megvettünk egy fél hektáros területet 2010-ben, majd újabb fél hektárral bővíteni tudtuk. 2012-ben költöztünk a jelenlegi helyre, azóta több ütemben építettük a vállalkozásunkat. Lakatosműhelyt, raktárat, majd a jelenlegi építményt alakítottuk ki – sorolta Kalmár József.

A cég további terveiről Kalmár Róbert műszaki igazgató elmondta, hogy a vállalatirányítási rendszert szeretnék fejleszteni, valamint az irodahelyiségek növelése mellett a lakatosüzem fejlesztése is tervben van.

A sajtótájékoztatón köszöntőt mondott Hajdú Miklós alpolgármester, aki hangsúlyozta, hogy a város részére öröm az ilyen vállalkozás. Kiemelte az új munkahelyek fontosságát. Hozzátette, hogy bő másfél évtized alatt nőtte ki magát a cég, és rámutatott arra, hogy okos emberek okos csapattal dolgoznak. A beszédeket követően mindenki megnézhette az új raktárépületet. Arra is volt lehetőség, hogy a lemeztáblásító gépet működés közben szemügyre vegyék.

agrotrend.hu / BAON, Márton Anna

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés