Hírek

Öt magyar állampolgár továbbra is Szudán fővárosában van (+ videó)

Az európai uniós külügyminiszterek tanácsának üléséről jelentkezett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elmondta, hogy az ülés első rendkívüli napirendi pontja a szudáni helyzetről szól majd, és beszámolt a legfrissebb, magyar állampolgárokat érintő fejleményekről, az evakuációs fejleményekről.

Szijjártó Péter részben jó híreket mondott: négy magyar állampolgár megérkezett a Szudánnal szomszédos Dzsibutiba. Közülük hárman a Franciaországgal fennálló evakuációs együttműködés révén tudták elhagyni a polgárháborúba süllyedő országot. Az egyébként összes európai uniós tagországgal együttműködő Franciaországnak köszönetét fejezte ki a magyar külügyminiszter.

Három magyar állampolgár az ENSZ-szel fennálló evakuációs együttműködés keretében éppen biztonságos helyre tart, illetve további három személy hasonlóan bizonyos, előre meghatározott határátkelők felé halad, ahol a Külgazdasági és Külügyminisztérium által delegált konzulok várják majd őket. Ezekről Szijjártó Péter nem kívánt részleteket elmondani.

Minden szükségtelenül nyilvánosságra hozott információ csak az evakuációs törekvések sikerét veszélyezteti – fogalmazott.

Öt magyar állampolgár továbbra is Kartúmban, Szudán fővárosában tartózkodik; velük, ahogyan a telekommunikációs feltételek engedik, folyamatos kapcsolatban vannak a külügyminisztérium munkatársai, akik kimenekítési lehetőségeket ajánlanak nekik.

 Azonban minden evakuációs műveletnek az a feltétele – mutatott rá a miniszter –, hogy az evakuálandó személy a saját szervezésében, önerőből eljusson az evakuációs gyülekezési pontra vagy reptérre, ami önmagában kockázatos; ezt pedig nem mindenki vállalja.


Fotó: MTI/AP/Maheen S

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés