Hírek
Óriási bajban vannak az autósiskolák, és nem a benzinár miatt
Egekben az üzemanyag ára, és közben elfogytak a tanulók.
Az üzemanyag árának emelkedése és az egyre kevesebb tanuló miatt vannak egyre nagyobb bajban az ország autós iskolái. Sok helyen panaszkodnak arra, hogy jelentősen, van, ahol felével csökkent a jelentkezők száma, az oktatók azt mondják, hogy nem csak a B kategóriás, hanem a nagyobb járművek vezetésére jogosító tanfolyamokra is alig van jelentkező – írja az atv.hu.
Egy zalaegerszegi autósiskolában az új tanfolyamokra a megszokottnál sokkal kevesebben vannak, már az elméleti tanfolyamoknál már 50 százalékos csökkenés látszik a bejelentkezett hallgatók létszámában.
Fotó: MTI
Az üzemanyag ára sokat nyom a díjak megállapításánál. Számos oktató a saját, magántulajdonú autójával oktat, így még 480 forintért tud tankolni. A teherautó és autóbusz vezetéshez szükséges jogosítványok ára is jelentősen emelkedett, a tanulók szerint egyre nehezebb előteremteni a tanfolyami díjat.
Egy pécsi autósiskolának a tulajdonosa azt mondta, hogy régiónként jelentősen eltér a tanfolyamok ára, de az olcsóbbak is több százezres nagyságrendet jelentenek, egy C és egy D kategóriás jogosítvány majdnem egymillió forintba kerül. Az árakban nagy a különbség a vidék és a főváros között, akár százezres eltérés is lehet.
A nagyobb járművekre érvényes jogosítvány iránti érdeklődés jelentősen csökkent. Van olyan körzet az országban, ahol 80 százalékkal kevesebben jelentkeztek a tanfolyamokra.
agrotrend.hu / Infostart