Hírek

Önkéntes véradással a járványidőszakban is

Egy szektorszintű figyelemfelhívó önkéntes program – a JÓTETT Bank – részeként ma az OTP Bank irodaházaiban adhattak vért a hitelintézet munkatársai, illetve a csatlakozó felügyeleti, kormányzati szereplők, valamint meghívott vendégek. Az eseményen felhívták a figyelmet arra, hogy a járványhelyzet ellenére is kiemelten fontos a rendszeres véradás. A Banki Véradók Hetét a Magyar Bankszövetség elnöksége kezdeményezte, számos tagbank csatlakozott, további önkéntes programokra is sor kerül majd a közeljövőben.

A bankok, pénzintézetek külön-külön eddig is rendszeresen és nagy számban nyújtottak banki adományokat társadalmi felelősségvállalási programjaiknak köszönhetően. A koronavírus-járvány okozta helyzet azonban új kihívások elé állította a társadalmat. Most még fontosabbá vált a jószolgálati tevékenység. A bankszektor most is szeretne túlmutatni alaptevékenységén – a gazdaság pénzáramlásának fenntartásán és élénkítésén. Ezért indítja el szektorszintű összefogásban a JÓTETT BANK Programot.

Az OTP Bank az elsők között csatlakozott a Magyar Bankszövetség, a szektor, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közös kezdeményezéséhez a Banki Véradók Hetéhez. Ez a rendezvénysorozat egyébként az indító eseménye a JÓTETT Bank Programnak.

COVID idején is fontos és biztonságos a véradás!

A betegek folyamatos ellátásához járvány idején is szükség van a vérkészítményekre. Természetesen a véradáshoz a korábbiaknál sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelni és több óvintézkedést szükséges betartani, hiszen ez a véradók és a betegek érdeke is.

Önkéntességet támogató, felelős vállalatként az OTP Bankban évtizedes hagyománya van a véradásnak, a hitelintézet a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve évente több alkalommal is szervez irodaházaiban véradást, amelyen vezetők és munkatársak rendszeresen részt vesznek. 2011-ben a bank elnyerte a „Véradóbarát Munkahely” díjat, 2019-ben pedig több mint ezer OTP-s munkatárs érezte fontosnak, hogy támogassa a zavartalan vérellátást, és hozzájáruljon az ország vérkészleteinek pótlásához.

A Banki Véradók Hete keretében az OTP Bank három budapesti irodaházában adhatnak vért a munkatársak, de Zalaegerszegen is megszervezték az önkéntes véradást, az OTP Csoport tagjai közül pedig a Merkantil Bank is bekapcsolódott. A hitelintézet munkatársain nem múlik a program sikere, hiszen több mint kétszázan jelentkeztek a véradó pontokon. Becsei András ügyvezető igazgató, az OTP Bank Budapesti Régiójának vezetője is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A vér mással nem pótolható, mindenkinek egyformán fontos, hogy a vérellátás zavartalan legyen Magyarországon, nemcsak a hétköznapokban, de az olyan időszakokban is, mint a mostani járványhelyzet, amikor az összefogás és az együttműködés kiemelten fontos. A koronavírus jelentette kihívások leküzdése érdekében nemcsak a gazdaság lendületbe hozásáért tesz az OTP Bank, de azt hiszem, minden munkatársunk nevében mondhatom, hogy a legnagyobb örömmel vesszük ki részünket a Bankszövetség mostani kezdeményezéséből is, amely még inkább felhívhatja a figyelmet a véradók és a véradás nélkülözhetetlenségére” – mondta el Becsei András, aki a bank Deák Ferenc utcai irodaházában adott vért a kora délelőtti órákban.  

Az eseményen részt vett Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Nagy Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese, Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója és Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője is, mindannyian felkérve a lakosságot arra, hogy aki tud, adjon vért. A véradóhelyek listája megtalálható a www.ovsz.hu és a www.voroskereszt.hu/veradas oldalon.

agrotrend.hu / OTP Bank

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés