Hírek

Oeconomus: bejött a számítás a keleti nyitással

A keleti nyitás stratégiája megfelelő irányt biztosít ahhoz, hogy a hazai gazdaság hosszú távon fejlődhessen, az elmúlt tíz év során leginkább az ázsiai régió országaival sikerült szorosabb együttműködésekre szert tenni a tőkeáramlás tekintetében – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzéséből.

A keleti nyitás 2012-ben elfogadott stratégiájának egyik kiemelt célja volt a magyar export fokozása, illetve a magyar tőkebefektetések bővítése, aminek legnagyobb iránya Japán, Kína és Dél-Korea, írja az Infostart.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior elemzője szerint eddig úgy tűnik, a stratégia ezen része eredményes is volt, hiszen az ezekből az országokból érkező tőkefefeketések száma 2012 óta fokozatosan növekszik, és ez várhatóan a későbbiekben is így lesz.

Fotó: Getty Images

A keleti nyitás másik célterülete az exszovjet tagállamok, köztük Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán volt. Ezekkel az országokkal összességében viszont már nem sikerült annyira magas értéket elérni, mint az említett ázsiai országokkal – tette hozzá Szigethy-Ambrus Nikoletta. A szakértő szerint erre magyarázat, hogy Oroszország megítélése 2014 óta – tehát amióta hadban áll Ukrajnával – nagyban megváltozott az Európai Unió szemszögéből, de a magyar gazdasági helyzetben is, ami a tőkebefektetések irányát illetően is érezteti a hatását. Mindazonáltal például az Ukrajnából Magyarországra érkező FDI-állomány (Foreign Direct Investment – külföldi közvetlen-tőke befektetés) 2012-től 2020-ig folyamatosan bővülő és növekedő értéket mutat – jegyezte meg.

2015-ben a magyar kormány más térségekre is kiterjesztette a nyitás politikáját, új kereskedőházak nyíltak a balkáni térségben, valamint egyes latin-amerikai és afrikai államokban. Szigethy-Ambrus Nikoletta elmondása szerint Magyarországnak elsősorban a balkáni országokkal, valamint Törökországgal sikerült bővítést elérnie a tőkebefektetések tekintetében. Előbbiek közül kiemelendő Szerbia, olyan kereskedelmi kapcsolatokat sikerült kialakítani, amelyek várhatóan a jövőben is gyümölcsözők lesznek – tette hozzá.

A Magyarországra érkező közvetlen tőkebefektetések főként a feldolgozóiparba, valamint a műszaki-tudományos ágazatokba áramlanak, ezeket a szektorokat erősítik.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés