Hírek

Nyári ludak a Kis-Sárréten

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Kis-Sárréten költenek a legnagyobb számban nyári ludak. A mocsarakban és a halastavakon már megjelentek az első, kislibáikat vezetgető párok.

Az elmúlt években a Kis-Sárréten a nyári ludak költőállománya már elérte a 300 párat és folyamatosan erősödik. Az állomány kétharmad része a mocsarakban és vizes élőhely-rekonstrukciókban költ, egyharmad részük pedig a halastavakon – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

Az első kislibák általában március 23-27. között figyelhetők meg. Ettől az idei év sem tért el jelentősen, március 29-én pillantottuk meg az első, fiókákat vezető családot a Begécsi-halastavakon. Azóta minden nap új családokat fedezünk fel a halastavakon és minden jelentősebb mocsarunkban, így az Ugrai-réten, a Sző-réten, Simotán és Kisvátyonban. A szülők általában négy-hat fiókát nevelnek. A fiatal kislibák egyelőre még nem távolodnak el messzire a biztonságot nyújtó víztől, inkább csak a közelben legelésznek.

 Fotó: Tóth Imre

Az elmúlt években megfigyeltük, hogy ahol a nyári ludak megszokták az emberi jelenlétet és rájöttek, hogy nincsenek veszélyben, ott egészen közel mehetünk hozzájuk. Ilyen például a Bihari Madárvárta, ahol igen közelről figyelhetjük meg a nyári ludakat. Azokon a helyeken, ahol nagyobb számban költenek, sugár irányú, keskeny vízi ösvényeket alakítanak ki maguknak a tavak, mocsarak növényzetében. Ezeken a vízi folyosókon közlekednek a táplálkozó-területekre.

Ebben az évben a szokásosnál sokkal több úgynevezett kajtárludat figyelünk meg, azaz olyan libákat, amelyek nincsenek költésben. Ezek általában tavalyi kelésű, fiatal madarak. Előzetes becslésünk alapján a legtöbb költőpárra a kisvátyoni és a Simotai-mocsárban számíthatunk. Ezeket az élőhelyeket pályázati források segítségével a közelmúltban alakítottuk ki. A lúdcsaládok a fiatalok röpképességének eléréséig, azaz a nyár derekáig maradnak együtt.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés