Hírek

Nem szólt, hogy hús és sajt van nála, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy spanyol férfit

Nem jelentette be, hogy a csomagjában hús és sajt is van, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy 20 éves spanyol férfit, aki ezzel az első az ország történetében, akinek az új, szigorított élelmiszerbiztonsági előírások miatt vonták vissza a vízumát.

A férfit emellett 3300 ausztrál dollárra (mintegy 845 ezer forint) meg is bírságolták. A férfinál 275 gramm pancettát, 665 gramm más sertéshúst, valamint 300 gramm kecskesajtot találtak, írta a hirado.hu.

Ez súlyosan sérti az ausztrál biológiai biztonságra vonatkozó törvényeket, és akár veszélybe sodorhatta volna az ország mezőgazdasági iparát is” – jelentette ki Murray Watt mezőgazdasági miniszter.

Fotó: wikimedia

Watt hangsúlyozta, a szigorú szabályok célja a többi között az is, hogy megakadályozzák az olyan betegségek behurcolását, mint a száj- és körömfájás.

Az ausztrál kormány még tavaly októberben jelentette be, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be azokkal az utazókkal szemben, akik nem jelentik be érkezéskor a növény- és állategészségügyi kockázatot jelentő árukat, hogy megakadályozzák a betegségek és kártevők bejutását az országba. A szigorítás január elején lépett hatályba.

A minisztérium emlékeztet, hogy akinek a vízumát visszavonják, azt az első repülővel haza is küldik, és akár 3 évre ki is tilthatják az országból.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés