Hírek

Nem minden akácméz, ami annak látszik

Bár az előző évhez képest tavaly már javult a helyzet a hazai mézpiacon, a hatóság így is több olyan terméket talált a boltokban, amelyek nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak. A legtöbb probléma az akácmézekkel volt, sok esetben ugyanis az üveg más méztípust is tartalmazott. A kiskereskedelmi kínálatot a termelőket összefogó egyesület is rendre megvizsgálja. Tavaly három olyan terméket is találtak, amelyek antibiotikumot tartalmaztak.

Több mint ötszáz, kiskereskedelmi forgalomban kapható mézet vizsgáltak meg az elmúlt évben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzött termékek jelentős része az éves monitoringterv részeként került a hatóság látóterébe, míg másik részét az időközben előforduló hatósági ellenőrzések, célellenőrzések részeként végezte el a Nébih.


Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter

A hivataltól megtudtuk: a legtöbb probléma még mindig a fajtamézek jelölésével van. Az akácméztartalmú keverékeket ugyanis gyakran tiszta akácmézként próbálják meg eladni a kereskedők, miközben erre a jogszabályok nem adnak lehetőséget.

Ezen rossz gyakorlat ellen a Nébih több eljárást is indított, melyek során a hatóság összesen több tíz millió forint bírságot szabott ki. Egyes esetekben nyomonkövetési hiányosság is előfordult, emiatt kellett kivonni több tételt is a piacról.

„Ezen esetekben azonban maga a nyomonkövetési hiányosság volt az eljárás oka, nem pedig olyan mért paraméter, ami egészségügyi kockázatot jelentett volna” – mutatott rá lapunknak küldött válaszában a Nébih. A hatóság ugyanakkor úgy látja, hogy az előző, 2021-es év tapasztalataihoz képest javult a hazai mézkínálat. Az előző évi ellenőrzések hatására az előállítók már jobban odafigyelnek arra, hogy akácméz megnevezéssel kizárólag akácmézet hozzanak forgalomba, vagyis a termék megnevezése valós tájékoztatást nyújtson a fogyasztóknak az adott termékről.

A kiskereskedelmi forgalomban kapható mézeket időről időre a termelőket összefogó Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) is bevizsgáltatja. A múlt évben több mint harminc terméket vizsgáltatott meg az egyesület.

Az OMME tájékoztatása szerint az európai uniós és nem EU-s mézkeverékek, illetve a magyar származási helyű mézek esetében a földrajzi eredet meghatározásának céljából végeztették el a vizsgálatot, a szerb import és kereskedelmi forgalomban kapható további mézek esetén pedig a jogszabályban foglalt alapparaméterek értékeit ellenőriztették. Négy mézminta esetében antibiotikum-származékok jelenlétét vizsgálták.

Bár a legtöbb tétel megfelelt az előírásoknak, több hamisítványt és néhány antibiotikummal szennyezett mézet is találtak a szakemberek. A laboratóriumi vizsgálatok összesen kilenc termék esetében jelezték, hogy a termékek összetétele nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, ezek közül három virágmézben antibiotikum-maradványokat találtak. A nem megfelelő mézekről értesítették a Nébihet.

A mézkeverékek származásjelölésének szigorítása régóta téma hazánkban és az Európai Unióban is. Jó néhány éve küzdenek már a hazai méhészek az EU-n kívülről érkező importnyomással, a nagy mennyiségben szállított, dömpingárú termékek ugyanis amellett, hogy nálunk is lenyomják az árakat, a minőségükben is problémásnak számítanak. A mézkeverékek jelölési szabályainak szigorítása az Európai Unióban is napirenden van.

– Magyarország számára kiemelt ez stratégiai kérdés, amelynek célja, hogy a fogyasztók a termék eredetéről – harmadik országokból beérkező vagy kiváló minőségű hazai méz – a származásjelölésen keresztül azonnali és pontos információhoz juthassanak, így megalapozott vásárlási döntést hozhassanak – hívta fel a figyelmet korábban az agrárminiszter.

Nagy István egy képviselői kérdésre adott írásbeli válasza szerint a mézről szóló tanácsi irányelv módosításának egyik legfontosabb eleme, hogy a több országból származó mézkeverékek esetén a termék csomagolásán pontosan fel kelljen tüntetni, hogy a végtermékben felhasznált uniós és EU-n kívüli méz pontosan melyik országokból származik, méghozzá a végtermékben szereplő mézek arányának sorrendjében.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Köpöncei Csilla

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés