Hírek

Napi adatok: már hárommillióan megkapták a második oltásukat is

Továbbra is javulnak a koronavírus-járvány hazai adatai, lecsengőben a harmadik hullám. Vasárnap jelentős könnyítések léptek életbe.

416 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 088 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a központi koronavírus-oldal.

Elhunyt 44 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 519 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 668 820 fő (3268-cal lettek többen egy nap alatt), az aktív fertőzöttek száma 103 749 főre csökkent (közel háromezerrel csökkent a számuk a szombati jelentéshez képest). 1399 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (101-gyel lettek kevesebben 24 óra alatt), közülük 185-en vannak lélegeztetőgépen (+2).

Szombaton 17:22 perckor jelent meg a koronaviros.gov.hu oldalon, hogy megvan az ötmillió első oltással beoltott Magyarországon. Azt, hogy ez milyen könnyítésekkel jár, hogy változik meg az életünk vasárnaptól, itt foglaltuk össze.

A beoltottak száma 5 005 682 fő (egy nap alatt 36 351-en kapták meg az első dózist), közülük 3 000 989 fő már a második oltását is megkapta (több mint 33 ezren vették fel a második oltást, ezzel a számuk átlépte a hárommilliót).

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés