Hírek

Nagy István: 342 pályázó nyert a Hungarikum pályázaton

930 millió forintos keretösszegű Hungarikum 2021 pályázatra 925 pályázat érkezett, együttesen 3 milliárd forintos támogatási igénnyel, közülük 342 nyert támogatást – jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten kedden.

Kiemelte: a hungarikumok megőrzésére odaítélt támogatási összeg 100 százalékát előre kifizetik a nyerteseknek. Nagy István elismerően beszélt arról, hogy kétszer annyian pályáztak, mint tavaly. Ilyen sok önkormányzat, civil szervezet és egyéb intézmény kíván foglalkozni az értékek megőrzésével – mondta.

V. Németh Zsolt és Dr. Nagy István – fotó: Pelsőczy Csaba

A jelentkezők három célra pályázhattak. A nemzeti értékek bemutatására – például kiadványokon, filmeken, rendezvényeken keresztül – 1 millió forint és 4 millió forint közötti összeget igényelhettek; települések tájegységi értéktárának létrehozására együttesen 15 millió forintot, a népi kézműves értékek bemutatására a divatban pedig 250-500 ezer forintot – ismertette.

Az agrárminiszter felidézte, hogy tavaly csaknem 1 milliárd forint összegű támogatást nyertek a Hungarikum pályázaton részt vevők, a keretet akkor 750 millió forinttal megemelte a kormány; ezen felül 50 millió forint értékű egyedi támogatásról is döntés született. Hozzáfűzte: így 2020-ban az eredetileg előirányzott forrás háromszorosát sikerült odaítélni.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a Hungarikum törvény nem a múltba révedésről, hanem a folyamatos építkezésről, a régi alapokra támaszkodó megújulásról szól.

A tárcavezető szólt arról, is, hogy a világjárvány leküzdése után nemcsak a gazdaságot kell újraindítani, hanem szellemi fellendítésre is szükség van, továbbra is értéket kell "menteni és teremteni".

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kézműves értékek megjelenítésére a divatban  60 pályázat érkezett, amelyek közül 44 nyertes került ki.

Az újragondolt népi motívumok a ruhákon mindenkinek szólnak, nem csak egy zárt, belterjes közösségnek, ahogy sokan a viseletben járókra gondolnak – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

A korábbi pályázatokon nyert jó gyakorlatok közül V. Németh Zsolt kiemelt például egy kiadványt Vas megye madarairól és a kuvasz magyar kutyafajtáról írt könyvet. A 2021-es pályázatok közül megemlített egy olyan programot, amelyen keresztül gyerekeknek szánt vetélkedőkkel és műhelyfoglalkozásokkal népszerűsítik a helyi értékeket, továbbá beszélt olyan kezdeményezésekről is, amelynek célja a régi ízek felelevenítése vagy a régi értékeket megismertetése családi vetélkedőkön keresztül.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés