Hírek

Nagy bejelentést tett a NASA a Hold-programról

Emberrel a fedélzetén indul útnak az amerikai Hold-program, az Artemis második repülése a tervek szerint 2024-ben – hangzott el amerikai űrkutatási hivatal (NASA) sajtótájékoztatóján, amelyen értékelték az Orion űrkapszula tavalyi első repülését.

A NASA programvezetője, John Honeycutt elmondta, hogy még mindig összegzik az Artemis első űrrepülésének eredményeit, de a küldetés felülmúlta a legtöbb várakozást, írta az Infostart.

Az amerikai Holdprogram űrrakétáját (Space Launch System) orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel tavaly novemberben a floridai Kennedy űrközpontból bocsátották fel, ami után a kapszula leválva a hordozó rakétáról Hold-körüli pályára állt, majd 25 nap után december közepén a Csendes-óceánba zuhanva érte el a Földet. Az űrhajó számos kísérleti berendezést szállított, köztük magyar fejlesztésű mérőberendezést, hogy azt vizsgálja, a jármű fedélzetén milyen hatások érik majd a legénységet.

A sajtótájékoztatón Howard Hu, az Orion űrhajó-program igazgatója emlékeztetett arra, hogy a legénység nélküli, mintegy három hétig tartó repülés során az űrkapszula alig 13 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét, valamint rekordot állított fel abban a tekintetben, hogy a Holdat megkerülve minden eddiginél nagyobb távolságra került a Földtől.

Fotó: MTI/AP/NASA

Az illetékes elmondta, hogy a kísérleti útból több tanulságot is levontak már, ezek között említette, hogy az űrkapszula külső hőpajzsa a vártnál nagyobb mértékben szenesedett el, a rendkívüli, 5000 Fahrenheit fokos (2760 Celsius) hőhatás következtében.

A tapasztalatok között említette azt is, hogy az indítóállásban is a vártnál nagyobb károkat okozott a felbocsátás, illetve az indítótorony liftje is megsemmisült. A szakemberek most a hibák elhárításán dolgoznak – számolt be az űrhajó-programot vezető szakember. Az Artemis-program az amerikai űrhivatal hosszú időn keresztül tervezett programja, ami ismét embert juttatna a Holdra, távlati célként állandó Hold-állomás megteremtése szerepel a tervek között, ami segítheti az ember eljutását a Marsra.

A NASA az Artemis 2 küldetést 2024 novemberére tervezi, amikor a rakéta orrkúpjában az Orion űrhajóval négy asztronautát vinne Hold körüli pályára, a tervek szerint 10 napos úton. A program következő állomása az Artemis 3 során pedig ismét ember léphetne a Holdra.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés