Hírek

Műanyag-újrahasznosító üzemet adtak át Herenden

Újrahasznosító üzemet adták át a herendi Jágerparkban, az új üzemben mezőgazdasági műanyaghulladékból állítanak elő granulátumot, amely mezőgazdasági műanyag termékek gyártásához szolgál alapanyagaként.

Nagy István agrárminiszter az üzem csütörtöki átadásán kiemelte: az ember mindig képes a saját maga által előidézett problémára megoldást találni, így a szemét felhalmozódását kiküszöbölendő elérhetjük azt, hogy a gazdaságban előállított mind több termék újra felhasználható legyen.


Fotó: Fekete István

Hozzátette: a herendi üzemben alkalmazott technológia lényege az, hogy a mezőgazdasági műanyaghulladékot újra felhasználhatóvá teszik.
Véget kell vetni a lineáris gazdálkodásnak, hiszen csak a hulladékok nyersanyagként való felhasználásával lehet felelősen gazdálkodni az egyre szűkülő erőforrások mellett – mondta a tárcavezető.

Csatári László, az üzemet működtető Jáger Csoport tulajdonos ügyvezetője arról beszélt, hogy látva a közelgő gazdasági nehézségeket, a cég már évek óta készül az új szemléletű technológia bevezetésére, mert úgy vélik, megbízható jövőkép nélkül elképzelhetetlen a stabil, kiszámítható működés és a fejlődés.
Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a 300 négyzetméteres egységben hatan dolgoznak, naponta öt tonna granulátumot állítanak elő, amiből a későbbiekben egyebek mellett gyeprács, kültéri padozat, karámdeszka készül.

Az újonnan átadott üzem 200 millió forintból épült meg. A Jáger Csoport műanyag feldolgozással foglalkozó üzemegységei Nemesvámoson és Herenden működnek, 180 ember dolgozik a magyar tulajdonban lévő cégnél. A herendi telephelyen az új üzemegységen kívül kutató laboratórium működik, illetve villanyóra szekrényt is gyártanak egy különálló üzemben.     

A társaságnál öt éve útjára indított beruházás összesen 500 millió forintba került, amelyből 100 millió forint kormányzati támogatás. Ebből az összegből megépült a nemesvámosi üzem, Herenden pedig az újrahasznosító és a laboratórium – közölte.
A Jáger csoportnak tavaly 7 milliárdos forgalma volt, az üzemi eredmény 400 millió forint volt – tette hozzá az ügyvezető.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés