Hírek

Miniszteri biztost kapott az állatvédelem

Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Ovádi Pétert Nagy István az agrártárca vezetője.

Ovádi Péter október 1-től látja el hivatali teendőit – számol be róla honlapján az agrártárca. A miniszteri biztos koordinálja az új veszprémi állatmenhely és kompetenciaközpont kialakítását, valamint felméri az országos kóborállat-helyzetet, és javaslatot tesz az országos ivartalanítási program kialakítására. Emellett felméri az országban található gyepmesteri telepek állapotát, és javaslatot tesz azok fejlesztésére vonatkozóan.

Fotó: wikipedia

Ovádi Péter munkakörébe tartozik még, hogy felhívja a lakosság figyelmét a felelős állattartás szabályaira, amellyel kapcsolatban szükség szerint konzultációt kezdeményez.

A miniszteri biztos a  kormányzat és az  állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek között szorosabb együttműködésre törekszik, illetve javaslatot tesz az érintett minisztériumokkal és szakmai szervezetekkel együttműködve az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény felülvizsgálatára. Ovádi Péter 1981-ben született Veszprémben, 2018 óta országgyűlési képviselő.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés