Hírek

Minden gazda számára teljesíthetőek a KAP támogatási feltételei

A támogatásokért cserébe a korábbi évekhez képest hangsúlyosabb környezet-és klímavédelmi követelményeket fogalmaz meg az új Közös Agrárpolitika szabályrendszere, ezzel is ösztönözve a talaj védelmét, vízmegtartó képességét javító mezőgazdasági gyakorlatot – mondta Feldman Zsolt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Közös Agrárpolitika változásairól, az új agrártámogatási rendszerről tartott előadást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád vármegyei szervezete és a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Gazdanapi Fórumán.

 

Az eseményen Feldman Zsolt a 2027-ig tartó új gazdálkodási időszakra vonatkozó feltételrendszerrel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a környezeti-és éghajlati, zöld szempontok miatt elvárt szigorúbb szabályok minden gazda számára teljesíthetőek. Az államtitkár kifejtette: az eddig ismert alap és zöldítési támogatások egybeolvadnak, amelyre ráépül az Agrár-ökológiai Program. Az ebben való részvételről minden gazda évente maga dönthet saját gazdaságának adottságától, termelési gyakorlatától, jövőképe alapján. Az Agrár-ökológiai Programban való részvétel esetén a plusztámogatás a minimum-követelményeken túlmutató környezet-és klímavédelmi gyakorlatra adható.

Az államtitkár szólt azokról az átmeneti mentességekről, amelyeket még ebben az évben az unió az orosz-ukrán háború miatt biztosít a gazdálkodók számára. Ezen túl beszélt a talajvédelmemmel, a vetésváltással és a nem termelő területek kötelező fenntartásával kapcsolatos előírásokról. Ebben az évben az új vetésváltási szabályok előírásai alól még mentesség van, néhány növényfaj egymás után termesztése azonban károsítóik miatt idén sem megengedett. 2027-ig pedig rugalmasabb vetésváltási szabályokat sikerült kiharcolni az uniós alapelvárásokhoz képest – fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, a másodvetés jelentősége felértékelődik, mert megtöri az egymás után termesztés általános tilalmát.

Feldman Zsolt kitért az új KAP Stratégiai Terv azon szabályára is, amely üzemmérettől teszi függővé, hogy mely gazdaság mekkora összeget kaphat újraelosztó támogatásként, amely összeg az alaptámogatás fölött jár majd.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés