Hírek

Milliók halálát okozza évente a hőség

Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt húsz évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat, írja az MTI.

Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya szerint az egy év alatt bekövetkező halálesetek 9,4 százaléka köthető hőséghez vagy szélsőséges hideghez. Ez 100 ezer főre 74 pluszhalálesetet jelent – mutat rá cikkében az Index.

A tudósok 2000 és 2019 között 43 ország 750 helyszínén az időjárási és a halálozási adatokat elemezték. Arra jutottak, hogy ezeken a helyszíneken a napi átlaghőmérséklet évtizedenként 0,26 Celsius-fokkal emelkedett.

A vizsgálat szerint az elmúlt két évtizedes periódusban összességében többen haltak meg a hideg, mint a meleg miatt. A hőséghez köthető halálesetek száma azonban növekszik, a hideg okozta haláleseteké pedig csökken.

Fotó: Getty Images

Az elmúlt héten az Egyesült Államok északnyugati partvidékére lesújtó hőhullámban csaknem kétszázan vesztették életüket: 116 halálesetet jelentettek Oregon és 78-at Washington államban.

A hőség okozta, idő előtti halálozások aránya Nyugat-Európában, míg a hideg miatti halálozási arány Afrika Szaharától délre fekvő területein volt a legmagasabb.

Mind a szélsőségesen magas, mind a szélsőségesen alacsony hőmérséklet növeli a szívroham, a szívmegállás és a stroke kockázatát. Elsősorban azoknál nagyobb a rizikó, akik már eleve szív- vagy tüdőproblémával élnek.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés