Milyen a jó magágy?

 
Vaderstad NZ Extreme

Mikor fektetjük le a jó magágy alapjait?

A növény számára kedvezõ magágy alapjait már a tarlómunkák, az alapmûvelés és annak elmunkálása során kell lefektetnünk. A sekély, mulcshagyó, lezárt felszínû tarlóhántás, majd az azt követõ tarlóápolás alapvetõen meghatározza, hogy az alapmûvelést milyen minõségben és mennyi energia felhasználásával tudjuk elvégezni. A tarlófázisban a talaj megújul, biológiai folyamatai felélénkülnek, átmegy az ún. beéredés folyamatán, melynek eredményeképpen nyirkossá, kedvezõ (morzsás) szerkezetûvé válik, azaz jó minõségben, okszerû/indokolt energia felhasználás mellett mûvelhetõ. 

A talaj nedvességállapotához jól idõzített alapmûvelés, függetlenül annak módjától – azaz, hogy szántással vagy forgatás nélkül végezzük el – alakítja ki a növény számára kedvezõ és szükséges mélységû lazultságot, lazult réteget.

A jellemzõ gyökerezési mélység tekintetében vannak ugyan különbségek az egyes növényfajok között, viszont már korántsem tartható az a korábbi álláspont, hogy vannak mélyebb mûvelést igénylõ gazdasági növények, míg egyesek a sekélymûvelést alkalmazva is sikeresen termeszthetõk. A talaj tömörödése, a mûvelõtalpak jelenléte megakadályozza a felszínre érkezõ csapadék talajba szivárgását, valamint a talajnedvesség mélyebb rétegekbõl történõ felfelé irányuló mozgását. Az elõbbi miatt felszíni vízpangások keletkeznek, míg az utóbbi a növényállomány aszályérzékenységét fokozza. Minél közelebb van a káros talpréteg a felszínhez, annál sekélyebben a gyökerezési mélység, és annál kevesebb a talajban tárolható víz mennyisége, azaz annál nagyobb a termesztési kockázat. Általánosságban fogadjuk el azt, hogy a 35-45 cm mélyen lazult talaj, csekély, alig kimutatható klímakár-kockázatot jelent, azaz biztonságosan alapozza meg a növénytermesztés sikerességét.

NZ Aggressive 500-1000 vontatott magágykészítõk

Milyen mûvelési fogásokat kell alkalmaznunk a megváltozott klíma miatt?

Az alapmûveléssel létrehozott lazult talajállapot közvetlenül nem alkalmas vetésre, hiszen térfogattömege, pórustere túlságosan nagy, ezért kellõ mértékben ülepednie (tömöríteni) kell, továbbá elõ kell segíteni a nedvességkülönbségek kiegyenlítõdését és a biológia folyamatok felélénkülését is. Az alapmûvelés elmunkálása ezért egyengetést, porhanyítást, felület csökkentést és bizonyos esetekben tömörítést (nyári alapmûvelések) jelent. Az õszi szántások õszi elmunkálása sok gazdálkodó számára még ma is nehezen értelmezhetõ, a gyakorlatba „nehezen” átültethetõ feladatot jelent, amelynek hátterében megint csak egy idejét múlt korábbi nézet áll, mégpedig a „hófogásra” alkalmas, téli csapadékot befogadó, barázdában hagyott felszín. A klímaváltozás enyhébb, csapadékosabb teleket hozott, a kevés hó, viszont az annál több szeles nap miatt fontos a felület csökkentése, a felszín tömörítése nélkül. Kivétel természetesen van, a szél- és vízeróziónak kitett, eliszapolódásra hajlamos talajokat nem kell elmunkálni, ugyanígy a késõn, nedves állapotban szántott talajokat sem, ahol az elmunkálás csak tovább fokozná a szántással már egyébként is létrehozott talajállapot hibákat.

Alacsony szerves anyag tartalmú, gyorsan ülepedõ, de megkímélt szerkezetû talajok omlékonyságuk révén szintén szükségtelenné teszik az elmunkálást, a felesleges talajterhelést.

A talaj elmunkálhatóságát egy egyszerû, ún. tenyérpróbával dönthetjük el, miszerint ha a 20 cm-es rétegbõl vett talaj morzsálható, akkor elmûvelhetõ. Az õsszel egyengetett talajok táblaszinten egyformán nedvesednek át a téli félév során, tavasszal pedig egyformán szikkadnak, ami a nedvesség tartalom szempontjából egyöntetû talaj kialakítása miatt fontos. A tavasszal több lépcsõben kelõ növényállomány okát kutatva ez jusson elsõként eszünkben, és ne feltétlenül a vetõgép mûszaki meghibásodására, vagy a gépkezelõ mulasztására gondoljunk. A barázdában hagyott szántás elmunkálására még ma is sokan használnak simítót, ami a hagyományos tárcsa mellett az egyik legkártékonyabb eszköz a talajszerkezetre nézve. A simító a barázdaszelet ormain lévõ szárazabb talajt (fõként fagymorzsa) a mélyedésekbe húzza, az alatta lévõ nedvesebb részeket pedig elkeni, és ezzel az eltérõ nedvesség tartalmú frakciókat összekeveri. Ez a nedvességkülönbség vetésre már nem egyenlítõdik ki, így a csírázás feltételei táblaszinten nem lesznek egyformák. A szántáselmunkálás hagyományos eszközei csak szûk talajnedvesség-intervallumban használhatók, a fogasboronát nyirkos talajon legfeljebb kényszerûségbõl, a hagyományos tárcsát pedig egyáltatán ne használjuk. Helyettük a talaj nedvességállapota függvényében rugósszárú simító-henger kombinációt, henger nélküli magágykészítõt vagy rövidtárcsát válasszunk.

 NZ Mounted 500-600 függesztett magágykészítõk

Milyen a jó magágy?

A magágykészítés során az alapmûveléssel és az elmunkálással létrehozott és fenntartott kedvezõ talajszerkezetet igazítjuk a vetés körülményeihez. A jó magágy nyirkos, ülepedett, gyommagvaktól mentes és morzsás szerkezetû. Mivel talaj agronómiai szerkezetét tekintve az aprómorzsa (0,25-0,5 mm) igen közel áll a porfrakcióhoz (<0,25 mm), felül kell bírálni azt a korábbi álláspontot is, miszerint a magágynak „aprómorzsásnak” kell lennie. Mivel a két frakció elhatárolása a gyakorló gazda számára szinte lehetetlen feladat, fogadjuk el azt, hogy csak

a vetés mélységében, a mag körül legyenek aprómorzsák, a felszínen morzsás (2,5-10 mm), kisebb rögökkel (10-20 mm) változó talajállapot minden növény számára elégséges feltételt teremt.

A vetõsorok között ily módon kialakított érdes felszín védelmi szempontból is elõnyösebb, hiszen a szél nem hordja el, a csapadék pedig nem iszapolja el a talajfelszínt. A magágyat lehetõség szerint minél kevesebb bolygatással és taposással kell kialakítani. A magágyalap legyen tömör, de ne túltömörített, az alatta lévõ réteg pedig kellõen lazult maradjon, biztosítsa a gyökérzet zavartalan fejlõdését.

Milyen hibákat követnek el magágykészítés során?

Gyakori magágykészítési hiba a vetés mélységéig kiszárított, elporosított magágy, ami elsõsorban nyárvégi és õszi vetéseknél fordul elõ, fõként akkor, amikor a magágykészítés több nappal megelõzi a vetést. Az õszi alapmûvelés és a magágykészítés hibáira utal, ha a vetõmagok eltérõ mélységbe kerülnek, mert nincs vagy eltérõ mélységû, tömörségû a magágyalap. Szintén ezekre a hiányosságokra vezethetõ vissza az eltérõ nedvességû és aprózottságú magágy, mely lépcsõs kelést eredményez. Általános szabály, hogy a magágykészítés mélysége soha ne haladja meg a vetés mélységét!

Miért nem javasolják a kompaktorok használatát tavasszal?

Az ún. kompaktor típusú gépek használata nyirkos, nedves talajon nem javasolt, ugyanis a tömörítõ hengerek megnyomják a talajt a vetés mélységében, ami sekély – a gyökerezést gátló – tömörödés kialakulásához vezet.

Nyirkos talajon a pálcás hengerboronával rendelkezõ kombinátorok jól alkalmazhatók, szármaradvány esetén pedig a forgóelemes magágykészítõk is.

Nedves talajon az ún. henger nélküli magágykészítõk használata javasolt, ilyen a követõboronával szerelt NZ Aggressive, az ásóboronát és a forgóboronát viszont kerülni kell. Ugyanakkor száraz tavaszokon és/vagy sekély, finom szerkezetû magágyakhoz a kompaktorok tûnnek megfelelõ választásnak.

 Milyen újdonságai vannak a svéd gyártónak a tavaszi magágykészítéshez?

A Väderstad az idei AgrárgépShow-n mutatta be az új NZ Mounted 500-600 függesztett magágykészítõt, amelyet elsõsorban kis és közepes gazdaságoknak, és/vagy kisebb lóerõ kategóriájú traktorokhoz ajánl. A magágykészítõ az elmaradhatatlan CrossBoard simítóból, 4 sorba rendezett Agrilla Nova kapákból, valamint egy vagy két soros követõboronából épül fel. Az NZ Mounted sajátossága az az ötletes függesztõ szerkezet, amely lehetõvé teszi, hogy a munkagép elforduljon a traktor mögött, így a nagyobb vontatott típusokhoz hasonlóan viselkedik munkavégzés közben.

Szintén újdonságként mutatkozott be az NZ Extreme 12 és 14 méteres változata, ami ebben a szezonban még üzemei teszteken vesz részt.

agrotrend.hu / Väderstad