Hírek

Mezopotámiai dámszarvas született a Szegedi Vadasparkban

Mezopotámiai dámszarvas (Dama mesopotamica) született a Szegedi Vadasparkban, a háromhetes borjút már a látogatók is megfigyelhetik a veszélyeztetett faj erdei kifutójában – tájékoztatta Veprik Róbert, az állatkert igazgatója az MTI-t.

A mezopotámiai dámszarvas állatkerti és természetvédelmi szempontból is kiemelt fajnak számít, melyet egyszer már kipusztítottnak véltek, a szegedi borjú születése mégsem számít akkora szenzációnak. A világ legritkább szarvasfajtáját 2013 óta tartják a Tisza-parti város állatkertjében, a csapat pedig évről-évre bővül egy-két borjúval – írja az MTI.

fotó: wikimedia

A borjút szeptember 1-jén hozta világra az anyja, nemét még nem tudni, de hamarosan, az első orvosi vizsgálat alkalmával az is kiderül.

A Közel-Keleten élő faj többször is előfordul az ószövetségi történetekben, de említik úgy is, mint olyan vadon élő állat, ami nem tisztátalan, vagyis a zsidó vallási előírások szerint is fogyasztható. A faj vesztét élőhelyük pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta.

A múlt század közepére már kipusztultnak vélték. Ekkor fedezték fel egy kisebb populációját Iránban, amelyből a németországi Opel Zoo-ba került pár egyed, amelyek később alapjául szolgáltak a faj megmentésének és visszatelepítésének. Bár a teljes kipusztulást elkerülték, még ma is kevés – mintegy 1100 – példánya él ősi élőhelyén, köztük Izraelben, Irakban és Iránban. A világ 24 állatkertjében több mint háromszáz példányát gondozzák.

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter, viszont az agancsuk kevésbé "lapátos". Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés