Hírek

Megváltoztak a gazdálkodási napló vezetésének szabályai a Vidékfejlesztési Program támogatásai esetében

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Az érintett támogatási konstrukciók közé tartozik többek között az agrár-környezetgazdálkodási támogatás, az ökológiai gazdálkodás támogatása, NATURA 2000 gyeptámogatás, egyes kertészeti és állattartást támogató konstrukciók, nem termelő beruházások és a fiatal gazda induló támogatás.


Fotó: Agrárminisztérium

Az érintett konstrukciók esetén a gazdálkodók a támogatás igénybe vételekor vállalták a gazdálkodási napló kötelező vezetését. A fő változás számukra most az, hogy a 2023. évi egységes kérelem benyújtási időszakának utolsó napjától, vagyis 2023. június 10-től már az új, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett gazdálkodási napló nyomtatvány vezetése elvárt a Vidékfejlesztési Programban korábban támogatást elnyert és annak kifizetését igénylő gazdálkodóktól. A 2023. évi egységes kérelem benyújtási időszakának utolsó napját, azaz 2023. június 9-ét megelőző időszak tekintetében a Magyar Államkincstár honlapján közzétett gazdálkodási napló vezetése elvárt az eddig megszokott módon. A 2023. évre vonatkozó, papír alapon vezetett gazdálkodási naplót legkésőbb 2024. január 31-ig a NÉBIH elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén is rögzíteni kell és be kell nyújtani.

A változások összesen 14 pályázati felhívást érintenek, az egyes támogatásokhoz kapcsolódó részletek, illetve a módosított kiírások a palyazat.gov.hu oldalon megismerhetők – közölte az államtitkár.

Az érintett támogatási konstrukciók, melyeknek az elmúlt időszakban megjelentek a módosításai:

  • VP4-10.1.1-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  • VP4-11.1.1-11.2.1-18 és VP4-11.1.1-11.2.1-21 Ökológiai gazdálkodás támogatás
  • VP4-12.1.1-16 NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • VP4-4.4.1-16 Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások
  • VP4-4.4.2.2-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése
  • VP3-14.1.1-23 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
  • VP2-4.1.3.3-16 Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése.
  • VP2-4.1.3.6-17 Borszőlőültetvény telepítés támogatása
  • VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása
  • VP2-4.1.3.5-21 Kertészeti üzemek megújításának támogatása
  • VP5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése
  • VP-2-4.1.3.2-16 Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével
  • VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés