Hírek

Megtartották a kiskörei agrárexpót

Kiskőrösön tartanak, de nem félnek a koronavírustól. A hétvégén tartották meg tizenegyedik alkalommal az agrárexpót.

Az ország gazdaságának mennie kell annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben berobbant a vírusválság második hulláma. A kiskőrösiek, betartva az elemi egészségügyi szabályokat, nem mondanak le a nagy rendezvényeikről. Két hete például ezért tartották meg a szüreti vigasságot. Valaki azt mondta a tizenegyedik alkalommal megrendezett agrárexpó előtt a kiskőrösi főtéren, hogy az élet élni akar, az emberek nem bújhatnak el házaikban – írja a baon.hu.

fotó: Barta Zsolt

Szombaton nyílt meg Petőfi Sándor szülővárosának főterén a XI. Duna- Tisza közi Agrár Expó, melynek a korábbi években a helyi gimnázium sportcsarnoka és udvara adott helyet, most azonban szellősebb és nagyobb teret kerestek a rendezők. A Húsvétkor elmaradt bemutatót és vásárt most pótolták.

Hogy mit láthattak, kóstolhattak és vásárolhattak a főtérre kilátogatók?

Megízlelhették például az újbort – Nero rozét és Irsai Olivért – az egyik boros kiállítónál, de kóstolhattak szürke marha kolbászt és mangalicasonkát is. Sajtokat, gyümölcs- és zöldségleveket, sőt homoktövislevet is ihattak, ami állítólag megerősíti a szervezetet, amely így sikeresen veheti fel fertőzés után a harcot a Covid 19-es vírus ellen is. Vásárolhattak csokoládét, kozmetikai termékeket, kenyereket, húsféléket, tepertőket is az érdeklődők.

A termékek gyártói készséggel adtak tájékoztatást a portékáikról, amelyek hazai alapanyagból, hazai munkaerővel készültek. Az expó részeként a főtéren erőgép-kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők.

A rendezvényt a délelőtt közepén nyitotta meg Domonyi László polgármester, aki azt hangsúlyozta, hogy egy riadalom után jó tudni, hogy van megújulás. Látható a kiállításon, hogy a magyar agráriumban van erő. Tőle vette át a szót Font Sándor országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság elnöke: a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a vásárlók és a készítmények gyártói találkozhatnak az expón. A vevők itt megtalálhatják a gyártókat, akik pontos információt adnak arról, hogy milyen módon készülnek a termékek. A magyar agrárium különleges szeletét láthatják az érdeklődők. A képviselő arról is szólt, hogy az ősszel új törvénymódosításokat nyújtanak be, amely erőteljesen érinti a termelőket. Az egyik a bortörvény, a másik a családi kisüzemek (őstermelők) új adózási rendszerét jelenti. A képviselő után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkár, miniszterhelyettes adott tájékoztatást a mezőgazdaság helyzetéről.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés