Hírek

Megkezdődtek a birtoklátogatások

Ötödik alkalommal került sor a Magyarország Legszebb Birtoka cím díjkiírására. A szakmai zsűri a mai napon kezdte el a nevezett birtokok látogatását, elsőként a Somos Kft. dunaföldvári birtokán.

A látogatáson Lengyel Zsolt a Pannónia Bio Zrt. kereskedelmi igazgatója, a Fiatal gazda kategória támogatójaként elmondta, hogy az agrártársadalom öregszik, ezért a fiatal korosztály bemutatását kiemelten fontosnak tartják. Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport tulajdonos-ügyvezetője is a fiatal gazdálkodók szerepét hangsúlyozta a házigazda Lajkó Ferenc szőlőbirtokán. A 15 hektáros csemegeszőlő ültetvényen újszerű, egyedi, intenzív termesztéstechnológiával próbálják felvenni a versenyt a nagyobb és külföldi gazdálkodókkal, mondta el a birtok tulajdonosa.

A Magyarország Legszebb Birtoka díj idei főtámogatója is a Groupama Biztosító. A biztosítótársaság képviselője Baranyi Szabolcs, a mezőgazdaságban dolgozók elismerése mellett a közvetlen kapcsolatot és a gazdákkal való hatékonyabb együtt gondolkodást emelte ki. A zsűri tagjai Hamvas Atanáz, Lipp Adrienn, Rádi László, Dudás Ervin, Sándor Ildikó, Törös Ramóna, Kiss Pál, Batta Imre, Csizmadia György, Pálmai Ottó az Év Agrárembere díj idei győztese, Ledó Ferenc, Pais István, valamint Juhász Anikó az Agrárminisztérium helyettes államtitkára aki Mátrai Zoltán kérdésére aláhúzta, hogy a gazdákkal történő személyes kapcsolat elengedhetetlen a jó agrárpolitika kialakításában, emellett az őszre várható, generációváltást elősegítő törvénycsomag kidolgozásában is.

A birtokbejárás második helyszíne Decs volt, ahol a Decsi-hegyi Finomságok Birtokot Unyi Mária tulajdonos mutatta be. A 3,5 hektáros, szörpöket és csokoládékat készítő birtokon málnát és epret, valamint fűszernövényeket is termesztenek. Unyi Mária elmondta, hogy a jövőben egy új TulipGarden kert kialakítását is tervezi. A zsűri tagja Csizmadia György a tavaszi fagyos időjárás kapcsán a gyümölcsösökben tapasztalt terméskiesésről és a szedd magad akciók sikeréről beszélt.

A folyamatosan zajló birtokbejárásokról itt az agrotrend.hu weboldalán valamint az Agrotrend facebook oldalán történő élő bejelentkezésekből tájékozódhatnak az érdeklődők.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés