Hírek

Megjelent az élelmiszerek és takarmányok riasztási rendszerének (RASFF) éves jelentése

A 2019-ben közzétett több mint négyezer élelmiszerbiztonsági bejelentésnek csupán töredéke vonatkozott magyar előállítású termékre – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. A 155 hazánkat is érintő ügy pedig főként étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez, baromfihúshoz és abból készült termékekhez, takarmányokhoz, valamint gabona- és sütőipari termékekhez kapcsolódott.

 

Az Európai Bizottság minden évben elkészíti az élelmiszerek és takarmányok riasztási rendszerének (RASFF) éves jelentését. A nemrég közzétett 2019-es összegzés alapján tavaly csaknem 4118 eredeti bejelentés (ebből 1175 riasztás) jelent meg a RASFF-on, amelynek nagy része élelmiszerekhez kötődött – írja a Nébih.

Hazánk 2019-ben mindössze 155 RASFF ügyben volt érintett: 131 esetben élelmiszerrel, 18 esetben takarmánnyal, 6 esetben pedig élelmiszerrel érintkező anyaggal adódott probléma. Itthon leginkább az étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek, a baromfihús és a belőle készült termékek, a takarmányok, valamint a gabona- és sütőipari termékek tekintetében fordult elő negatív irányú eltérés.

A magyar hatóság legtöbbször összetételbeli problémák, patogén mikroorganizmus, idegen anyag vagy mikotoxin jelenléte miatt kezdeményezett bejelentést, amely leggyakrabban Kínából származó termékre vonatkozott.

A Nébih a honlapján létrehozott ún. termékvisszahívás adatbázis útján kiemelten kommunikálja a hazai lakosságot érintő ügyeket annak érdekében, hogy a vásárlók minél szélesebb köre mielőbb értesüljön az élelmiszerbiztonsági problémákról. A rendszer alapvetően jó működését igazolja, hogy a gyors és hatékony kommunikációnak köszönhetően mindegyik esetben időben megtörténhettek a szükséges intézkedések, megelőzve ezzel a komolyabb baj kialakulását.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés