Hírek

Március 8-án újraindul a Zselici Csühögő

Hazánk egyik legszebb erdei kisvasútja a Zselicben található, Almamellék és Sasrét között. A több mint százhúsz éves kisvasutat, becenevén a „Zselici Csühögőt” a Mecsekerdő Zrt. tavaly teljes körűen felújította. A szerelvények március 8-án indulnak újra, és szállítják menetrend szerint utasaikat a szintén renovált almamelléki vasútállomás, illetve a Sasrét között.

A népszerű turistalátványosság pálya- és járműrekonstrukciója a Turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztése II. ütem forrásából, 346 millió forint vissza nem térítendő támogatásból történt.  A munkák során az Almamelléki ÁEV teljes nyomvonala megújult, beleértve a kitérőket, megállóhelyeket, útátjárókat, az átereszeket és a vízelvezető rendszert. Felújították a teljes gördülőállományt is, sőt, még új panorámakocsit is üzembe helyeztek. Ez utóbbi egy MASZOLAJ típusú vasúti járműalváz átépítésével született meg. (A Magyar-Szovjet Olajipari Rt. által a negyvenes évek végén gyártott járművek a kisvasút jellegzetes szállítóeszközei voltak.) 

A kisvasút rekonstrukcióján túl a vonal kiindulópontja, a régi almamelléki vasútállomás is megújult. Ez a Kaposvárt és Szigetvárt egykor összekötő, a hetvenes években felszámolt normál nyomtávú vasútvonalhoz tartozott. A bájos, jellegzetesen Monarchiás állomásépületben felfrissítették a vasúttörténeti bemutatóhelyet, és a környék egykori birtokosa, Báró Biedermann Rezső korát látványos makettek, körbejárható terepasztal, érintőképernyős terminálok, interaktív játékok és ismertető anyagok idézik meg. Mindezek mellett megépült egy fedett, könnyűszerkezetes kültéri váró, valamint kültéri kiállítási elemmel bővült az állomásépület környezete.

Fotó: Mecsekerdő

„A kisvasút felújítása igazi értékmentés” – mondta megnyitóbeszédében Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. „A Mecsekerdő feladata, a megváltozott erdészeti szemléletnek megfelelően az erdők történeti, kulturális értékeiről is gondoskodjon, és a százhuszonkét évvel ezelőtt alapított almamelléki kisvasút ilyen érték.”

„A kormányzat is tisztában van az erdei kisvasutak turisztikai jelentőségével, ezért az elmúlt években húszmillárd forint állami támogatást biztosított felújításukra” – tette hozzá Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár. „Az a cél, hogy a felújításnak köszönhetően jelentősen megnő az almamelléki kisvasút forgalma, és a Zselic megkapja a tájegységet megillető figyelmet és népszerűséget.”

Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztályának vezetője kiemelte, hogy „az állami erdőgazdaságok munkatársai, az az ötezer ember, a hazai erdőségek felét kezelve rengeteget tesznek az erdők közjóléti szolgáltatásainak fejlesztéséért. Erre a célra a kormányzat több mint 27 milliárd forintot biztosított, így került sor 120 létesítmény felújítására, és jött létre további százötven.”

A Zselici Csühögő, hivatalos nevén az Almamelléki Állami Erdei Vasút az ország két 600 mm-es nyomtávú kisvasútjának egyike (a másik a Börzsönyben, Kemencén található). Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár–Szigetvár vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat. Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózat elsősorban az itt kitermelt fa nagyvasúthoz szállítására szolgált, de komoly személyforgalmat is bonyolított, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába.

A Kaposvár–Szigetvár vasútvonal megszüntetésével a kisvasút is veszített jelentőségéből, gazdasági funkciója 1991-ben megszűnt, de a Sasréti Erdei Iskola miatt jelentős turistaforgalmat bonyolított. Éppen ezért különösen fontos a most lezajlott felújítás, amely a Mecsekerdő Zrt. turisztikai beruházásainak fontos eleme.

agrotrend.hu / Mecsekerdő Zrt.

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés