Hírek

Már több szén-dioxidot bocsátanak ki az amazonasi erdők, mint amennyit elnyelnek

Megkongatták a vészharangot a tudósok: az amazonasi esőerdők már nem képesek több szén-dioxidot elnyelni, sőt, az erdőírtásoknak és tüzeknek köszönhetően szén-dioxidot bocsátanak ki.

A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. A hatalmas erdő korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez – írja az Ecolounge.

Az emisszió nagy részét a tüzek okozzák, amelyek közül sokat szándékosan gyújtanak, hogy így alakítsanak ki területeket a marhatenyésztés és szójatermelés számára. A tüzeken kívül azonban a magasabb hőmérsékletek és az Amazonas délkeleti részét sújtó szárazságok is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőség szén-dioxid-forrássá váljon.

A növekvő fák és egyéb növények felvették a fosszilis üzemanyagok kibocsátásának nagyjából egynegyedét az 1960 évek óta zajló mérések szerint, az Amazonas-vidék kiemelkedő szerepet játszott a legnagyobb trópusi esőerdőként. Minden eddiginél sürgetőbbé teszi az emisszió mérséklését, hogy az Amazonas-vidék elveszíti szén-dioxid-felvevő erejét.

A tudósok kisrepülők segítségével mérték a szén-dioxid-szintet 4500 méterrel az erdők felett az elmúlt egy évtizedben. A vizsgálatok is jól mutatják, hogy az egész Amazonas változik. Különösen aggasztó a tudósok szerint annak a felfedezése, hogy az Amazonas-vidék egy része még erdőtüzek nélkül is szén-dioxidot bocsát ki. Úgy vélik, ez nagy valószínűséggel a fakitermelésnek és a szomszédos területeket is érzékenyebbé tevő erdőtüzeknek köszönhető. A fák idézik elő a régió esőinek nagy részét, így a kevesebb eső súlyosabb szárazságot és hőhullámot jelent, ami még több fa halálához és tüzekhez vezet.

A Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt heves kritikák érik, mivel támogatja az erdőirtást, amely 12 éve nem tapasztalt mértéket ért el, miközben az erdőtüzek száma is a 2007 óta tapasztalt legmagasabb volt júniusban.

Fotó: wikimedia

A kutatást vezető Luciana Gatti, az esőerdők megfigyeléséért felelős brazil űrkutatási intézet (INPE) munkatársa szerint "az egyik nagyon rossz hír, hogy az erdők égése nagyjából háromszor több szén-dioxidot termel, mint amennyit az élő erdő elnyel. A második rossz hír, hogy ahol a fakitermelés mértéke 30 százalék vagy annál több, ott a szén-dioxid-kibocsátás 10-szer annyi, mint ahol a fakitermelés mértéke 20 százaléknál alacsonyabb".

A kevesebb fa kevesebb esőt és magasabb hőmérsékletet jelent, ami még súlyosabbá teszi a száraz időszakot a megmaradt erdőkben. Globális egyezségre van szükségünk az Amazon megmentésére – figyelmeztetett a szakértő.

Az Amazóniából kitermelt fát, marhát és szóját jórészt exportálják Brazíliából. Bizonyos európai országok ígérete szerint blokkolni fogják a Brazíliával és más országokkal való kereskedelmet, amennyiben nem lépnek fel az amazóniai erdők pusztítása ellen.

agrotrend.hu / Ecolounge

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés