Hírek

Már meghaladja az 560 ezer forintot az átlagkereset

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése. Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

2022 első 11 hónapját tekintve a bruttó bérek 17,5 százalékkal nőttek, ami azt is eredményezi, hogy tavaly november végéig a reálkeresetek összességében – a szankciós inflációs helyzetben is – 3,4 százalékkal emelkedtek, így a bérek továbbra is megőrizték a vásárlóerejüket.


Fotó:
Nattanan Kanchanaprat / Pixabay

A keresetek növekedése idén, azaz 2023-ban is tovább folytatódhat, hiszen a megállapodásoknak köszönhetően a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedett. A kormány ugyanakkor nemcsak a bérek növekedését segíti, hanem a rezsicsökkentés átlagfogyasztás mértékéig történő megvédésével havi 181 ezer forintot hagy a családok zsebében, valamint kamatstoppal és élelmiszer-árstoppal küzd a káros, magyarok által elutasított szankciók negatív hatásaival szemben.

Annak érdekében pedig, hogy a bért adó vállalkozások, a magyar gazdaság megőrizze stabilitását és versenyképességét, a Baross Gábor Újraiparosítási hitelprogrammal már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít számukra – ismerteti a GFM.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés