Hírek

Közösen dolgozik az élelmezés biztonságáért a MATE és a Tungsram

Közös kutatóintézetet és kihelyezett tanszéket alapít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Tungsram a vállalatcsoport budapesti székhelyén – a ma kötött együttműködési megállapodás értelmében. Az egyik legfontosabb közös cél olyan mesterséges fényforrások vizsgálata, amelyek vertikális farmokon, növényházakban és a csíráztatott takarmánynövények előállításakor növelhetik a hatékonyságot.

Egyetemünk és a Tungsram közös érdeke, hogy az agrárium jövőjét mutató vizsgálatok eredményei ne csak a tudományos kutatásban, hanem az oktatásban is hasznosuljanak. Ennek érdekében a MATE vállalja, hogy az újonnan létesülő tanszék működéséhez tananyagot dolgoz ki, igény szerint szakmai továbbképzéseket szervez, közös pályázati lehetőségeket keres, továbbá szaktanácsadással biztosítja a beltéri növénytermesztés és állattartás során felhasználható kutatások előrehaladását” – hangsúlyozta Prof. Dr. Gyuricza Csaba, az intézmény rektora.

„A MATE-val történő együttműködés mérföldkő a felsőoktatás és a versenyszféra együttműködésében, egyike az első alkalmaknak itthon, amikor egy egyetem és egy vállalat agrárkutatások céljából közös kutatóintézetet hoz létre” – mondta Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója. „A Tungsram ezzel is szeretne a magyar mezőgazdaság innovatív jövőjének részese lenni, és visszanyúlni ahhoz a korszakhoz, amikor Magyarország a világ 5 legnagyobb agrárkutató nemzete között volt. Technológiai szolgáltatóként képesek vagyunk arra, hogy a MATE-val közös eredményeket piacképes megoldásokká formáljuk és világpiaci sikerre vigyük. A megállapodás keretében készségesen fogadjuk a MATE hallgatóit szakmai gyakorlat és duális képzés keretében is” – tette hozzá.

2021 májusában a Tungsram budapesti telephelyén megépült a régió első, kommerciális méretű kutató és bemutató vertikális farmja, ahol szabályozott klimatikus körülmények között, egyedileg állítható zárt rendszerű automata tápanyagellátás, szén-dioxid-trágyázás és speciális fényreceptek alkalmazásával végezhetők különféle növénytermesztési kísérletek. A 150 négyzetméteres, teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású létesítmény 575 millió forintból épült, az Innovációs és Technológiai Minisztérium 250 millió forintos támogatásával. A mesterséges intelligenciát és gépi tanulást alkalmazó 21. századi technológia számos pontján szenzorok gyűjtik a rendkívül értékes adatokat, melyekhez az együttműködés keretében immár a MATE szakértői és hallgatói is hozzáférhetnek.

agrotrend.hu / MATE

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés