Hírek

Közös örökségünk a Kárpát-medence borászati kultúrája

Nem hagyjuk parlagon mindazt a gazdagságot, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben, szorgalomban rejlik – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny díjátadó rendezvényen, pénteken, Csíkmadarason.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk büszkék a helyi értékeinkre, a vásárlók a tömegtermékek helyett ugyanis egyre inkább az olyan különlegességeket keresik, mint a ribizlibor. Ezért az a feladatunk, hogy ezeket az értékeket megőrizzük és másokkal  is megismertessük. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a kormány a tavalyi évben hívta életre a Schams Ferenc Tervet, hogy támogassa a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését.

A terv megvalósításában résztvevő külhoni civil agrárszervezeteken keresztül elsősorban a borászati kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat segítik, hogy az ő sikereik ösztönző erőként hassanak a szűkebb és tágabb határon túli közösségre. A több, kisebb-nagyobb támogatás Kárpát-medence szerte olyan átfogó hálózatot hoz létre, amelynek eredményeként a történelmi magyar borvidékek ismét a régi fényükben tündökölnek majd – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István arról is beszélt, hogy az agráriumnak számos kihívással kellett megküzdeni az elmúlt időszakban. Példaként említette a klímaváltozást, az energiaárak emelkedését, az elhibázott brüsszeli szankciókat, a fogyasztói szokások változását és a gazdasági környezet bizonytalanságát. A miniszter kiemelte, a gazdáknak és az agrárvállalkozásoknak együttműködve kell választ adniuk a nehézségekre. Kifejtette, ebben a munkában élen jár a RibON Natúr Szövetkezet, amely Csík és a távolabbi térségek termelőinek jelent biztos hátteret. Olyan lehetőségeket kínálnak ugyanis a szövetkezeten keresztül, amelyek a kisebb területtel rendelkező gazdák számára is elérhetők. A miniszter hangsúlyozta, az összefogás a sikeres jövő alapja.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés