Hírek

Kőkemény pilisi emelkedők, csodás Duna-part – indul az ötnapos Tour de Hongrie

Szerdától vasárnapig rendezik a Tour de Hongrie profi országúti kerékpáros körversenyt. Eisenkrammer Károly főszervező az InfoRádiónak beszélt az útvonalról és a magyarok esélyeiről is.

Öt napon keresztül száguldoznak a Tour de Hongrie-ra benevezett kerékpárosok Magyarország útjain.


Forrás: tourdehongrie.hu

"Ebben az évben Szentgotthárdról indul a mezőny, az osztrák-szlovén-magyar hármashatár mellől, és onnan közeledünk Budapest irányába. Egy szentgotthárdi szakaszt egy Zalaegerszeg-Keszthely követi balaton-felvidéki kitérővel. Mindkettő sík szakasz lesz, ami a sprintereknek kedvez. Következik egy hegyi emelkedős szakasz Kaposvár és Pécs között, a Mecsekben három kört is meg fog tenni a mezőny. Szombaton a mezőny Budapesthez közel költözik, Martonvásár és Dobogókő között lesz egy 206 km hosszú szakasz – megintcsak körpályán -, kemény emelkedőkön fognak feltekerni Pilisszántónál, Csobánkánál, Pilisvörösvárnál, ez egy igen kemény kihívás a hegyi versenyzőknek. A befejező szakasz Budapesten lesz egy gyönyörűszép körpályán, a Duna partján a Komjádi-uszodánál lesz a rajt, 16 kört fog megtenni a mezőny, 150 km a versenytáv Budapest 150. születésnapja előtt tisztelegve.

16-szor megy át a mezőny a Margit hídon, a pesti alsó rakparton, a Lánchídon, megkerülik a Várat, az Alagúton térnek vissza a Clark Ádám térre, a Fő utca felé térnek vissza az uszodához.

Szerintem a világ egyik legszebb, ha nem a legszebb versenyét fogjuk idén megrendezni Magyarországon, de nemcsak szép, hanem izgalmas is" – részletezte Eisenkrammer Károly.


Forrás: tourdehongrie.hu

A verseny idén igen rangosra sikeredik, itt lesz a Tour de France legjobb sprintere – zöld trikósa -, az olimpiai bajnok, tavalyi Tour-szakaszgyőztesek, Európa-bajnokok, tehát "magasan van a léc".

"Aki tehát idén szeretne Tour de Hongrie-t nyerni, annak egy Tour de France-győztest is le kell győznie" – hangsúlyozta a főszervező.

Ami a magyarokat illeti: 15-en indulnak. Az esélyeikről is beszélt Eisenkrammer, bármelyik szakaszon bravúr lesz a legjobb 10 közé kerülni, ennek ellenére például Karl Ádám okozhat meglepetést a sík szakaszokon, Dina Márton pedig a hegyeken (Pilis, Mecsek).

agrotrend.hu / Infostart, Farkas Dávid

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés