Hírek

Kiválasztották „Az Év Szaktanácsadója” díj nyerteseit

Tájékozódni, ismeretet, tudást bővíteni, tanácsot elfogadni nem szégyen, sokkal inkább előny, akár forintosítható érték – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára „Az Év Szaktanácsadója” díj átadása alkalmával.

Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara harmadszor hirdette meg „Az Év Szaktanácsadója” díj pályázatot. Ezt az elismerést azok kaphatják meg, akik a mezőgazdasági termelők érdekeit legjobban szolgálják munkájuk során. A díjra jelöltek közül az AM, a NAK és a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATaB) képviselőiből álló szakmai grémium választja ki a győzteseket.

Az agráriumban dolgozók számára kiemelten fontos az ismeretátadás, miután a gazdáknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változó körülményekhez – hangsúlyozta Feldman Zsolt. Mint fogalmazott, az Új Közös Agrárpolitika szabályrendszere néhány hét múlva életbe lép, a követendő irányokat, feltételeket összefoglaló Stratégiai Terv részleteinek megismertetésében is jelentős feladat hárul majd a szaktanácsadókra. Egy-egy szakmai közösségből évről évre kiemeljük azokat, akik a legméltóbbak a díjazásra, akik eddigi munkájuk során bebizonyították, a gazdák érdekeit szem előtt tartva segítik őket mondta.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A díjak átadására 2022. december 14-én került sor a Nemzeti Agrárgazdasági kamara Dunaharaszti Oktatóközpontjában. Az elismeréseket Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a NATaB-elnöke és Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese adta át.

„Az Év Szaktanácsadója” címet Nagy László szaktanácsadónak ítélték, aki a legrégebbi névjegyzéki szaktanácsadók egyike, 50 éves tanácsadói tapasztalattal rendelkezik. Szaktanácsadói munkája mellett gazdaképzések oktatója is.

Az év közönségdíjas szaktanácsadója díjat a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, valamint okleveles vidékfejlesztő agrármérnök végzettségű Kósa Ferenc László nyerte el, aki 2010-től nyújt segítséget a gazdáknak. Mucsi Nikolett hat éves szaktanácsadói tapasztalattal rendelkező okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök számára átadták a pályázaton való részvételért járó emléklapot.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés