Hírek

Kis pólingok a kardoskúti Fehér-tavon

A tavaszi vonulás során a kis pólingok egyik fontos magyarországi állomáshelye a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tó. Idén a vonulás csúcsidőszakában egyszerre 221 kis póling tartózkodott a területen.

A kis pólingok tőlünk jóval északabbra, a tundrákon költenek. Magyarországon leginkább csak a tavaszi vonulásuk során találkozhatunk velük. A kardoskúti Fehér-tónál március elején jelentek meg az első, néhány példányos csapatok, a hónap végén pedig már 28 madarat számoltunk – írta a Körös-Maros Nemzeti Park. Számuk folyamatosan növekedett, április 2-án elérte a 107-et, április 10-én pedig 221-es létszámmal tetőzött. Ezután csökkenő tendencia következett, április 20-án 156, április 26-án pedig már csak 41 madarat számoltunk. Az éjszakákat a tavon töltötték, a hajnali kihúzáskor pedig a környező gyepekre mentek táplálkozni. A mezőn sétálgatva felkapdosták az útjukba kerülő tücsköket, rovarokat. 

Fotó: Kalotás Zsolt

A kis pólingok magyarországi vonulási útvonala a Tiszántúlon vezet keresztül, s Kardoskúton van az egyik legfontosabb állomáshelyük. Az utóbbi években a Biharugrai-halastavak térségében is egyre többször bukkannak fel, lehetséges tehát, hogy útvonaluk kissé keletebbre is eltolódott. Tavaly százas csapatokat is megfigyeltünk Biharugrán, idén azonban inkább a kisebb, 15-20 példányos csapatok a jellemzőek. Leggyakrabban a lecsapolt halastavakon és a környező legelőkön, pusztafoltokon állnak meg táplálkozni.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban csak a tavaszi vonuláskor állomásoznak kis pólingok, ősszel nagyon ritkán. Ezek a madarak ugyanis gyakran megállás nélkül teszik meg a költőhelyről a telelőhelyre vezető, több ezer kilométeres utat. Volt olyan jelölt példány, amely Izlandról Gambiába három és fél nap alatt repült el anélkül, hogy egyetlen egyszer is megállt volna.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés