Hírek

Kínában nem veszélyeztetett faj többé az óriáspanda

Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda, azonban még mindig a sérülékeny fajok közé sorolják őket − írja az MTI. A kínai szakértők akkor változtattak a kategórián, amikor a vadon élő óriáspandák száma elérte az 1800-at.

Jelenlegi státuszuk az „életkörülményeik javulását és az élőhelyük épségének megóvására tett kínai erőfeszítéseket” tükrözi − mondta Cuj Suhung, a környezetvédelmi minisztérium vezetője – írta az Index.

Az óriáspandákat Kínában évekkel az után sorolták új kategóriába, hogy a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016-ban a levette a veszélyeztetettek listájáról, és a sebezhetők közé helyezte őket. Akkor a kínai szakértők vitatták a döntést, arra hivatkozva, hogy ennek alapján az emberek azt hihetik, csökkenthetők a védelmi erőfeszítések.

Fotó: pixabay.com

Szakértők szerint a siker nagymértékben annak a kínai erőfeszítésnek tulajdonítható, amellyel újratelepítették és újra benépesítették a bambuszerdőket. A bambusz a pandák étrendjének 99 százalékát képezi. Az állatkertek szintén nagy erőkkel igyekeznek növelni a pandák számát a fogságban tartott állatok szaporítási módszereinek segítségével.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés