Kétezer éves magokból növesztenek datolyapálmákat Izraelben

A szakemberek azt remélik, hogy képesek lesznek olyan datolyát termeszteni a júdeai sivatagban talált hím és nõnemû magokból növesztett fákon, mint amilyet kétezer éve Heródes király ehetett, és küldhetett Rómába, a császári udvarba.
Az Ádámnak, Jónásnak, Urielnek, Boáznak, Juditnak és Hannának elnevezett magokat különbözõ régészeti lelõhelyeken fedezték fel, majd Dél-Izraelben csíráztatták, és palántákat neveltek belõlük.

fotó: kertlap.hu

Nem elõször keltettek életre több ezer éves datolyát: 2008-ban arról számoltak be, hogy egy Masszadán, Heródes Holt-tenger melletti várában talált 1900 éves magból csíráztattak ki új, hímnemû növényt, amit akkor Matuzsálemnek neveztek el.  

 Az új kísérlettel tovább mentek, mert egyszerre több, és mindkét nemû növényeket termesztenek. Azt tervezik, hogy Matuzsálem virágporával fogják Hanna virágait beporozni, hogy ezzel olyan datolyához jussanak, mint amilyet Jézus korában ehettek errefelé az emberek.

"Ez mégsem tipikus júdeai datolya lesz" – nyilatkozta a kutatásokat vezetõ Sarah Sallon, a jeruzsálemi Hadassza kórház Louis Borick Természetgyógyászati Kutatóközpontjának igazgatója. "Ugyanis akkoriban sem magvakból termesztették a gazdák a datolyapálmát, hanem akárcsak ma, a nagyon szépen termelõ nõnemû növényeket klónozták."

A datolyát mai tudásunk szerint elõször az Arab-félszigeten és Mezopotámiában, a mai Irakban termesztették több mint 6000 évvel ezelõtt, onnan terjedt el az õsi Júdeában és a Földközi-tenger térségében. Különféle betegségek gyógyítására is felhasználták, beleértve a depressziót és a memória romlását.

A híres júdeai datolyát nagyban exportálták errõl a vidékrõl egészen a muzulmán hódításig, a hetedik század végéig. Az idõsebb Plinius és Hérodotosz is beszámolt a júdeai datolya kiválóságáról,  és hosszú eltarthatósági idejérõl, amelynek révén messzi vidékekre tudták szállítani. "Heródes minden évben küldött belõle a római császárnak" –  mondta Sallon.

 A térség sok évszázados zûrzavaros hatalmi viszonyai azonban nem tettek jót a nagy odafigyelést, sok munkát kívánó növényeknek, és a tizenkilencedik századra teljesen eltûntek Izrael földjérõl a datolyaültetvények.

 "Hosszú órákat töltöttem a régészeti osztályokon a legjobb magok kiválogatásával. Sokban lukak voltak, ahol rovarok hatoltak be, mások szétestek, de találtam több teljesen érintetlent, és kiválasztottam a legjobbakat" – mesélte el Sallon a Science Advances címû tudományos lapban publikált tanulmányban leírtakat, hogy miként keltették életre a régészeti feltárásokon talált magvakat.

Végül hat mag kicsírázott. Az ezeken végzett radiokarbonos kormeghatározás szerint Hanna és Ádám valamikor az elsõ és a negyedik század között, Judit és Boáz az i.e. elsõ század közepétõl az i.sz. második század közepéig, Uriel és Jonás pedig az i.sz. elsõ és második század közötti keletkezhetett.  A növények nemét meghatározó genetikai vizsgálat után Éva nevét Ádámra változtatták.

Voltak magok, amelyek hetek alatt kicsíráztak, de volt olyan is, amelyiknek fél évig tartott újjáéledése.

Megállapították, hogy az õsi datolyamagok mintegy harminc százalékkal nagyobbak a modern, termesztett és vadon növõ datolyapálmák magjainál.  

A genetikai elemzésbõl az is kiderült, hogy minél régebbi volt egy mag, annál "keletibb" volt, vagyis jobban hasonlított a Perzsa-öböl környékének növényeihez.  Ádám és Matuzsálem áll genetikai állományában legközelebb a Perzsa-öböl mai fajtáihoz.
Hanna és Judit a modern iraki datolyákhoz áll közelebb, felmenõiket talán a babiloni fogságból hazatérõ zsidók hozták magukkal az i.e. hatodik század végén, hiszen az idegenben sokan közülük datolyaültetvényeken dolgozhattak.  
Uriel, Boáz és Jónás viszont inkább az Egyiptomtól nyugatra esõ és a modern marokkói fajtákkal mutat genetikai rokonságot. A tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy õseiket Júdea római megszállása után a római birodalom  észak-afrikai részeibõl hozhatták.

agrotrend.hu / MTI