Hírek

Két újabb városrészben fejeződött be a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden (+videó)

Két városrészben fejeződött be a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden, a 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően – amelynek 60 százalékát uniós támogatás fedezi – mintegy felére csökken a távfűtés földgázfelhasználása.

Medgyes Tamás, a Szegedi Távfűtő Kft. operatív igazgatója a fejlesztéseket bemutató csütörtöki rendezvényen kifejtette, a nagy nemzetközi érdeklődés övezte fejlesztéssorozat Európa legnagyobb geotermikus távhőátalakítási projektje, amely részben gázüzemű rendszert vált ki.

A városban 23 hőkörzetben 27 251 lakást és 469 intézményt ellátó távfűtési rendszer működik. Az évente korábban fölhasznált 27 millió köbméter gáz elégetése 55 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásával járt, ezzel a cég Szeged levegőjének legnagyobb szennyezője volt. A városban elindult beruházássorozatnak köszönhetően mintegy felére csökken a cég gázfelhasználása és szén-dioxid-kibocsátása – közölte a szakember.

A 2018-ban eredetileg környezetvédelmi céllal indult fejlesztés időközben ellátásbiztonsági projektté vált: importfüggetlen, megújuló forrásból biztosítható a távhőellátás energiaigényének jelentős része.

Lajkó Csaba, a beruházó és a rendszert működtető Geo Hőterm Kft. üzemeltetési vezetője közölte, korábban négy geotermikus rendszer kivitelezése és próbaüzeme fejeződött  be. A fejlesztéssorozat végére a kilenc geotermikus rendszer 13 fűtőművet lát el, amelyek a távfűtött szegedi lakások 96 százalékát szolgálják majd ki.

A belvárost, illetve az Északi városrész egyik felét ellátó hőkörzetet kiszolgáló két új geotermikus rendszer részben fedezi több mint 6 ezer lakás és csaknem 70 intézmény fűtési energiaigényét. Az előzetes becslések alapján a fűtési hőszükséglet 68, illetve 96 százaléka biztosítható majd geotermikus energiából.

A geotermikus köröket egy 2 ezer méter körüli talpmélységű termelő és két – némileg sekélyebb – visszasajtoló kút szolgálja ki. A termelő kutaktól szigetelt, magasnyomású távvezetékeken szállítják a hőközpontokhoz a 90 foknál melegebb termálvizet, ahol több körben lemezes hőcserélőkön adják át az energiát, majd a visszasajtoló kutakhoz továbbítják a vizet – ismertette a projekt részleteit a szakember.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés