Hírek

Kasvirág, kakukkfű, koriander… megújult a réhelyi gyógy- és fűszernövénykert

Illatos és hasznos gyógy- és fűszernövényekkel teli kert fogadja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjába érkező vendégeket.

Az „Illatvarázs” kertben a csombortól az orvosi zsályán át az izsópig sokféle növény megtalálható. A kertet a látogatóközpont munkatársai nyolc évvel ezelőtt egy másik helyszínen alakították ki, ott azonban már nem fejlődtek megfelelően a növények, ezért tavaly megkezdték és idén tavasszal befejezték az áttelepítést – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park. Most a szállásépület közvetlen közelében, annak déli, északi és keleti oldalán kaptak helyet a gyógy- és fűszernövények. Az áttelepítés sikeresnek bizonyult, a növények gyönyörűen fejlődésnek indultak.

Az Illatvarázs kertben egyebek mellett olyan közismert gyógy- és fűszernövényeket találunk, mint a szurokfű (ismertebb nevén oregánó), a citromfű, a fűszerkömény, a kapor és a koriander.

A szurokfű vadon is megtalálható a hazai középhegységekben, erdőkben. Paradicsomos ételek, sült zöldségek, olaszos ételek fűszerezéséhez kiváló, ráadásul emésztést javító, görcsoldó hatása is van. A citromfű kiváló idegnyugtató, félelem- és feszültségoldó, de segít gyomorbántalmak, migrénes fejfájás, szédülés, fülzúgás esetén is. A konyhában kiváló ízesítő lehet gyümölcslevesekhez, hal- és vadételekhez. Finomabbá teszi a saját készítésű limonádét. 

A kaprot régóta használják bélgörcsök és felfúvódás megszüntetésére. Kiváló bélfertőtlenítő és gombaölő is egyben. Segítségével könnyebben emészthetők a káposztafélékből, hüvelyesekből készült ételek. A kapor szintén segíti az emésztést, emellett serkenti a tejelválasztást, csökkenti a vérnyomást és orvosolhatja a szemgyulladást.

A koriander kiváló ízesítőszer a sültekhez, szószokhoz, kolbászfélékhez. Hasznos lehet az uborka és a paprika konzerválásánál, de süteményeket, likőröket is ízesíthetünk vele.

Fotó: kmnp.hu

Orvosi zsályát, kerti izsópot és csombort is találhatunk az Illatvarázs kertben. A zsálya levelének forrázatát torokgyulladás esetén öblögetésre, hurutnál és izzadásnál pedig belsőleg ajánlják. Pikáns ízt ad a zsíros húsételeknek. A kerti izsóp az emésztés segítése mellett a zsíros, nehéz ételek, pecsenyék és a burgonyás ételek ízesítésére is kiválóan alkalmas. A biokertekben a káposzta közé ültetve magához csalogatja a káposztalepkéket. A csombor (borsikafű) elsődlegesen fűszernövény, nagyon jól illik a babételekhez. Erős antiszeptikus hatása van, felfúvódások, görcsök megszüntetésére használható.

A közönséges levendula az egyik legsokoldalúbban használt gyógy- és fűszernövényünk, melyet ma már dísznövényként is ültetnek. Idegnyugtató hatású, megszünteti az alvászavarokat. Nyugtatja a bőrt, ezért a kozmetikai iparban is előszeretettel használják. A kakukkfű serkenti a vesék működését, javítja az általános közérzetet. Jó köhögéscsillapító. A rozmaring régóta ismert, elsődlegesen fűszernövény, nagyon zsíros húsételek, mártások, vadhúsok, különleges, pikáns ecetek készítéséhez használható. Illóolaja immunerősítő és enyhíti a reumás panaszokat.

Az említetteken kívül találhatunk még a gyógynövénykertben majorannát, körömvirágot, lestyánt és tárkonyt is. Idén két új fajt is telepítettünk: kasvirágot és tormát.

Az Illatvarázs kertnek a jövőben még nagyobb szerepet szánunk a különböző programjainknál, például a Barnabás-napi gyógynövényes napon. A kézműves foglalkozásokhoz fontos alapanyagként szolgálnak majd az általunk leszedett és megszárított gyógy- és fűszernövények. Készíthetünk belőlük kis illatzsákokat, illatpárnákat, fűszeres olajokat. A programok résztvevőit pedig ízletes gyógyteákkal kínáljuk majd.   A kertben kis táblákon feltüntettük az egyes növények neveit és rajzos, fényképes tablók is segítenek beazonosítani a fajokat. Így a látogatók önállóan, szakvezetés nélkül is felfedezhetik az Illatvarázs titkait.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés