Hírek

Jókora összeget kivett a kormány a Rezsivédelmi Alapból

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozatában szerepelnek az intézkedések.

A kormány több költségvetési átcsoportosítást is végrehajtott a hétfő esti Magyar Közlöny tanúsága szerint. Ezek közül a legfeltűnőbb a Rezsivédelmi Alap terhére megvalósított átcsoportosítás – vette észre a Portfolio.

Összesen 31,458 milliárd forintot vont el ebből az alapból, ezen belül is 29 milliárd forintot a versenyszektor támogatása kiadási sorról, 1,5 milliárd forintot az önkormányzatok rezsicélú kompenzációjáról, 679 millió forintot az állami tulajdonú társaságok működési kiadásai soráról és 214 millió forintot az egyházi és civil intézmények kiadási soráról.

Fotó: wikimedia

Ide irányították a pénzt:

  • 28,9 milliárd forintot a Külgazdasági és Külügyminisztérium beruházás ösztönzési célelőirányzatának egyéb felhalmozási sorára.
  • 1,8 milliárd forintot a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására,
  • 679 millió forint a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadásokra.

Áttettek emellett a Megtakarítási Alapból a Központi Maradványelszámolási Alapba 9 milliárd forintot.

Erre fordítják:

  • 2,7 milliárd forint a Kulturális és Innovációs Minisztérium nem állami felsőoktatási intézmények támogatására,
  • 2,4 milliárd forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása kiadási sorra.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés