Hírek

Jelentős mennyiségű olajat talált a Mol Vecsésnél (videó)

Eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni – jelentette be a Mol. Vecsés határában, 2100 méter mélyen bukkantak rá. A magyar olajcég júliusban kezdett kutatófúrásba a területen. Az új kút napi 600 hordó termeléssel indul, későbbi tervezett 700-1000 hordós termelése mintegy 10%-kal növeli a Mol Magyarország és 5%-kal Magyarország kőolajkitermelését – olvasható az Infostart portálon.

A Vecsés-2 nevű olajkút a Mol harmadik legnagyobb hozamú magyarországi kútja lett, egyedül képes kiváltani az elöregedő algyői mező teljes éves természetes hozamcsökkenését.

A kúttesztelések során bebizonyosodott, hogy gazdasági hasznosításra alkalmas a talált kőolaj, ezért a kutat november 11-én termelésbe állították. Az olajat közvetlenül a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítják.


Fotó: Mol

„Minden csepp Magyarországon kitermelt kőolaj hozzájárul ahhoz, hogy csökkentsük az ország energiafüggőségét, ezért is nagy öröm számunkra ez a kutatási siker – mondta Hernádi Zsolt. A Mol-csoport elnök-vezérigazgatójának tájékoztatása szerint

a cég az elmúlt 5 évben 133 milliárd forintot költött erre, ha ezt nem tennék, évente 15-20 százalékkal csökkenne a termelésük.

 

Termelési adatok

A Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon. 2021-ben a hazai termelésből a kőolaj mintegy felét (3,5 millió hordó) és a földgáz körülbelül 90 százalékát (1,4 millirád m3) a Mol biztosította. A Mol-csoport kőolaj-és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legnagyobb, jelenleg a teljes termelés harmadát adja.

Befektetés

A Mol a következő 5 évben csaknem 200 milliárd forintot tervez befektetni a magyarországi kőolaj-és földgázkitermelés fejlesztésébe, ennek közel 60-65 százaléka földgáz, 20-25 százaléka kőolaj célú, a maradék pedig az infrastruktúra biztonságos fenntartását, pótlását célozza.

agrotrend.hu / Infostart-Inforádió

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés