Hírek

Jelentős, egyben sok kérdést felvető mérföldkő a bolygónk történelmében

A világ népessége kedden átlépte a 8 milliárdot – közölte az ENSZ a honlapján. A nemzetközi szervezet szerint ez “fontos mérföldkő az emberi fejlődésben”, és az éppen most zajló COP27 konferencia idején emlékeztet “a bolygónkról való gondoskodás iránti közös felelősségünkre”.

Az ENSZ szerint "a példátlan növekedés" – hiszen 1950-ben még 2,5 milliárd lakója volt a Földnek – a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye – írta az Infostart.

Míg az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, csupán tizenkét év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön a populáció – emlékeztetett rá az ENSZ közleménye.

A várakozások szerint 15 év múlva, 2037-ben éri el a bolygó népessége a 9 milliárdot, a 2080-as évekre pedig 10,4 milliárdnyian leszünk a Földön, de az ENSZ szerint ez a létszám a század végéig nem emelkedik majd tovább.

Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben éppen most zajló ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésével (COP27) kapcsolatban a nemzetközi szervezet felhívta rá a figyelmet, hogy "miközben a népességnövekedés felerősíti a gazdasági fejlődés környezeti hatását", az egy főre jutó anyagi erőforrás-fogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátása általában a gazdag országokban a legmagasabb, nem a szegény országokban, ahol a népesség gyorsan növekszik.

A népességnövekedés ugyanakkor éppen a szegény országokban jelent komoly kihívást. Az 1,4 milliárd lakosú Indiában például, amely Kínát is megelőzve 2023-ban már a világ legnépesebb országa lesz, a következő évtizedekben várhatóan jelentősen nő a városi lakosság száma, holott a metropoliszok már most is túlzsúfoltak, és nem rendelkeznek alapvető infrastruktúrával. Mumbaiban a lakosság mintegy 40 százaléka nyomornegyedekben él, folyóvíz és áram nélkül.

Az ENSZ szerint a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc országnak tulajdonítható, és a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia lakosságának növekedése okozza.

Az előrejelzések alapján a század végén a világ három legnagyobb populációjú városa: Lagos (Nigéria), Kinshasa (Kongói Demokratikus Köztársaság) és Dar Es Salaam (Tanzánia) Afrikában lesz.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés