Hírek

Itt az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtése

Május 12-13-án, pénteken és szombaton kerül sor az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az egyre növekvő rászorulói igényekre reagálva az Egyesület idén először tavasszal is elindítja a jótékonysági akcióját, amivel az elmúlt évek adventi időszakában rendre 250 ezer kilónyi tartós élelmiszert sikerült összegyűjtenie.

Az Élelmiszerbank arra kér mindenkit, hogy a nyár közeledtével is gondoljon a nehéz sorsú embertársainkra, és a hétvégi vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhat le. Az ország 115 településén 200 Tesco és ALDI áruházban összesen 3.000 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat két napon keresztül.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2006 óta évente megszervezett tartósélelmiszer-gyűjtő akciója a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai ünnepévé nőtte ki magát. A legutóbbi, karácsonykor közzétett felhívásukra is rendkívüli tempóban érkeztek az adományok, a vásárlók akkor a hétvégi gyűjtés minden egyes percében 30 rászoruló ünnepi csomagjához elegendő élelmiszert adtak össze, és a 241 ezer kilónyi felajánlásból az Élelmiszerbank végül 48 ezer nehéz sorsú embert, családot tudott jelentős támogatásban részesíteni.

"Bár már elmúltak a nagy hidegek, túl vagyunk a januáron és februáron is, amikor a segélykérések tetőzni szoktak, de a megkeresések száma sajnos még mindig nem kezdett el csökkenni. Sőt, egyre többen fordulnak élelmiszercsomagokért az Élelmiszerbankhoz. Az amúgy is magas inflációs adatok közül jócskán kiemelkedik az élelmiszerek drágulása, ami éppen a legszegényebbeket terheli leginkább. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén először tavasszal is a lakosság segítségét kérjük. Reméljük, sokan átérzik majd a helyzet súlyosságát” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke. 

Fotó: wikimedia

Két napon át várják az adományokat

A Nagy Tavaszi Élelmiszergyűjtésre május 12-13-án, pénteken és szombaton kerül sor a Tesco és az ALDI áruházláncok összesen 200 egységében szerte az országban. Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat pénteken 14:00-20:00 óráig, szombaton 8:00-20:00 óráig fogadják az önkéntesek.

A vásárlók az adományaikkal közvetlenül a környezetükben élő nehéz sorsú embereket segíthetik. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz.

Tészta mellé hasznos a szósz is

Az Élelmiszerbank tájékoztatása szerint legutóbbi akciójuk alkalmával száraztésztából és konzervekből, valamint rizsből érkezett a legtöbb felajánlás, ezek tették ki az adományok felét. Ezek a termékek tavasszal is kifogástalan választások lehetnek, kétségtelenül hatásos támaszt nyújthatunk vele a rászorulóknak. Ugyanakkor a tésztákhoz elkészíthető szószok és mártások, a bébiételek, és a közelgő gyermeknap apropóján a kekszek és egyéb, kevéssé olvadékony édességek is nagy örömöt hozhatnak a nélkülözők mindennapjaiba.

agrotrend.hu / Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés