Hírek

Ismét kudarcba fulladt a Balaton ellenes hisztéria

Már javában tart a Balatont lejárató kampány, idén is a szokásos módszerrel, több fronton és tudatosan indult meg az egész pályás letámadás a sajtó egy részében. Annak ellenére kitartóak ezek a törekvések, hogy idén is rekord számú turista érkezése várható a tó partján. Talán ez is az oka annak, hogy még erősebbek ezek a törekvések a vendégek távol tartására.

Az internetes oldalak egy része idén is a szokásos dolgokkal próbálkozik: drága a lángos, megfizethetetlen a nyaralás, az Adria sokkal olcsóbb, halpusztulás várható és még sorolhatnánk. Azonban jó hír, hogy a turistákat egyszerűen nem lehet távol tartani a Balatontól, ugyanis a magyar tenger közügy: Soprontól Miskolcig mindenkit érint és megérint a tó látványa. Noha a szolgáltatók nem örülnek a tudatos lejáratásnak, ennek ellenére már hetek óta készülnek a nagy nyitásra. A korábbi évekhez hasonlóan ezértkifejezetten jó szezonra számítanak most is a Balatonnál, ahol már ez év elején bebizonyosodott, hogy érdemes volt például a vendéglőket folyamatosan nyitva tartani decemberben és januárban is. A tavaly nyár végén kezdődött rezsiválság ellenére is sikerült olyan programokat, rendezvényeket szervezni, amelyek vonzották a vendégeket. Ezért készülnek már hetek óta a szolgáltatók – köztük a borászok – is lelkesen, akiknek komoly szerepük van abban, hogy a szezon jól alakuljon.


Fotó: androsicsbirtok.hu

Androsics Ferenc balatonőszödi borász a sok ötlet közül azt tartja hamarosan megvalósíthatónak, amikor pincék közötti kerékpártúrákat szerveznének, s akár egy egész délutánt eltöltve több pincét is meglátogatnának a vendégek. Így a borokat helyben, a pince körül tudják megkóstolni és ezzel is támogatnák a balatoni turizmust. Nemrégiben vásároltak a Dél-balatoni borvidéken olyan elektromos kerékpárokat, amelyekkel már az idei szezonban szeretnének pincéket összekötő túrákat szervezni, amelyek érintenék a Kőrös-hegyet, Balatonőszödöt, vagy Balatonlellén a Kis-hegyet.

– Az északi parton a Nivegy-völgyben Dobosi Győzőéknél ez már jól működik: ott a dűlőben pincéről pincére járva kóstolják a borokat a vendégek. De ezt is lehet tovább fejleszteni, például kerékpár helyett akár kisbusz is szállíthatná a borkedvelőket – mondta Androsics Ferenc.

A Dél-balatoni Borvidék borászai sokat tesznek a turizmusért – elég csak arra gondolni, hogy több borásza országosan is ismert, ezért a tekintélyüket bármikor bevethetik és ezt meg is teszik a hírnév öregbítéséért. Nemrégiben Berlinben mutatkozott be a borvidék zenit bora, amely aranyérmes lett és erre a svéd piac is azonnal felfigyelt. Messzire is eljut tehát a boglári borvidék híre, de idehaza mindenképpen sokat tehet azért a térség, hogy a balatoni szezon jól sikerüljön.

https://androsicsbirtok.hu/

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu / Kommunikáció

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés